Gesztenyével, rumba áztatott aszalt gyümölcsökkel töltött pulyka, káposzta salátával

2014-01-01

sponsored links

Az ünnepi asztal nagyon színesre sikeredett, mivel a mi lakásunk volt a családi összejövetel színhelye. Én vállaltam a pulyka és az édességek készítését, míg a két család között feloszlott az egyéb saláták, elõételek, halak és italok sorsa. Ezt a fajta munkamegosztást csak ajánlani tudom, mert egyedül nem tudom, hogyan lettem volna kész mindezzel estére. :)
Nagy szomorúságomra nem sikerült egyben megörökíteni a végeredményt, mivel az ünnepi asztalról már igen csak darabokban került le a pulyka, elõtte persze úgy siettem, hogy teljesen megfeledkeztem róla.
A lényeg azonban, hogy a következõ napokban még így is tudtam fotózni, hiszen elég nagy szárnyas volt, így remekül látható az ünnepi töltelék a pulykamellel, illetve, hogy a késõbbiekben, hogyan lehet feldobni a már negyedik napja fogyasztott pulykát, hogy egészen más ízeket kapjunk. 


Hozzávalók:
5 kg-os bébipulyka
30 dkg pucolt mirelit gesztenye
10 dkg aszalt szilva
20 dkg aszalt eper, áfonya, mazsola vegyesen
6 dkg szeletelt mandula
1 szikkadt zsemle
1 tojás
rum
só, bors, szerecsendió
fûszervaj (2 nagy evõkanál vaj, só, bors, borsikafû, kakukkfû, rozmaring jól elkeverve)
1 nagy szál répa
2 fej vöröshagyma
2 dl fehérbor
1 fej fokhagyma

Káposztasaláta:
1 fej káposzta
2-3 szál répa
2 fej vöröshagyma
2-3 evõkanál méz
2 kanál mustár
1 nagy pohár tejföl
4-5 evõkanál majonéz
szõlõmagolaj 
1 teáskanál citromlé
fehérbor
só, bors, õrölt kömény

A töltelék összeállításával kezdjük a pulyka sütését. Elõször egy szikkadt zsemlét feldarabolunk, ha kell még  szárítjuk kicsit a sütõben, majd egy tálba helyezve hozzáadunk egy kevés tejet és állni hagyjuk. Az aszalt szilvát és az epret felaprítjuk, hozzászórjuk a mazsolát, az áfonyát, végül rummal meglocsolva hagyjuk, hogy megszívják magukat. Közben a mandulát megpirítjuk, a gesztenyét vékonyan felkarikázzuk, majd az egészet összeforgatjuk egy tojással, a kinyomkodott zsemlével és az aszalt gyümölcsökkel. Sóval, borssal, szerecsendióval, borisakafûvel ízesítjük és a megtisztított pulyka bõre alá, valamint hasüregébe töltjük. Hústûvel összefogjuk a szárnyait és a töltött részeket, majd a lábait cérnával megkötözzük és a tepsiben rácsra helyezzük. A fûszervajat elosztjuk  a pulykán és alufóliával lefedve egy éjszakára hûtõbe tesszük.
Másnap reggel a megpucolt fokhagyma gerezdeket a tepsibe tesszük, a répát nagyobb darabokra vágjuk, a vöröshagymát négybe és mind mehet mellé. Fehérbort öntünk alá és 190 fokon elõmelegített sütõben kb. 4 óra alatt megpároljuk (néha meg lehet locsolni a levével). Ezt követõen a fóliát levéve 30 perc alatt megpirítjuk és már tálalhatjuk is. 

A káposztasalátához a sárgarépát, a káposztát és a hagymát vékonyan legyaluljuk és egy nagy tálba tesszük. Ezt követõen az öntetet készítjük el, amihez a mézet összekeverjük a mustárral, a majonézzel, a szõlõmagolajjal és a tejföllel. Ízesítjük a citromlével, kevés fehérborral, valamint a fûszerekkel, majd ráöntjük a salátára és hideg helyen hagyjuk összeérni az ízeket egy éjszakán keresztül.

Folytats a blogon ... gasztrosarok.blogspot.com/2014/01/ges...

sponsored links

Keres?s