Fehér csokoládés eper torta

2014-06-07

sponsored links

Anyukám kívánsága, hogy valamilyen epres sütit vagy tortát süssek a névnapjára. Kicsit izgultam, mert már azért eper szezon vége felé járunk és nem voltam benne biztos, hogy kapok még. Sikerült szereznem, bár nem voltak annyira szépek már. Arra gondoltam, hogy valami csokival párosítom és akkor eszembe jutott, hogy korábban Farkas Vilmosnál találtam egy ilyen receptet méghozzá itt. A piskótát nem az õ receptje alapján készítettem, mert nekem az már túl tömény lett volna, szerintem így is édesebb és töményebb volt, mint amihez mi már hozzá szoktunk. Féltem, hogy biztosan jó lesz e a krém és az eper miatt kicsapódik e a tejszín, de úgy tûnik sikerült. :) Bár egy kicsit szerintem híg lett, talán egy kis zselatin fix-el szebben lehetett volna díszíteni, de tovább meg nem mertem verni, mert féltem, hogy nem lesz jó, akkor meg már nem lehet visszacsinálni. Összességében elégedett vagyok, bár a díszítést futtában tudtam megoldani, mert kevés volt az idõ és nem is így szerettem volna, ráadásul az eprek is kicsik voltak. Jól van nem panaszkodom tovább. Tolta mindenki befele, mert egyszerûen isteni lett az íze!









Fehér csokoládés eper torta
Hozzávalók (26 cm átmérõjû torta formához):
Citromos piskótához:
6 db tojás
100 g cukor
1 ek. házi vaníliás cukor
250 g liszt
1 tk. sütõpor
1 citrom reszelt héja
1 ek. frissen facsart citromlé

Krémhez:
400 g állati habtejszín
400 g fehér csokoládé
400 g eper

Díszítéshez:
eper
100 g étcsokoládé
1 g kakaóvaj

Elkészítés:
Elõzõ este készítsük el a krémet. A tejszínt melegítsük fel, adjuk hozzá a csokoládét és a feldarabolt epret. Turmixoljuk össze bot turmix segítségével simára, majd miután kihûlt tegyük a hûtõbe egy éjszakára. Másnap mikor töltenénk be a tortát közepes fokozaton habosítsuk ki, de vigyázzunk, mert ha gyors akkor kicsapódik a tejszín, illetve nem szabad túl verni sem, mert akkor elfolyósodik.
A piskótához a tojásokat válasszuk ketté. A fehérjét verjük fel a cukor 2/3 részével, a maradékkal keverjük ki a tojás sárgáját, amihez adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a citrom reszelt héját és egy kis frissen facsart citrom levet. A felvert habhoz öntsük hozzá a kihabosított tojás sárgáját, majd szitáljuk hozzá a sütõporos lisztet. Keverjük el óvatosan lapát segítségével. Kivajazott és lisztezett tortaformába tegyük (az oldalát nem kell, csak az alját) úgy, hogy a közepe kicsit mélyebb legyen, így ha feljön akkor egyenletes lesz.
180°C-os elõmelegített sütõbe 25 percig illetve tûpróbáig süssük. Miután egy kicsit kihûlt, vágjuk körbe, majd rácsra téve hagyjuk teljesen kihûlni. (Érdemes legalább fél nappal vagy elõzõ este megsütni, így sokkal szebben lehet vágni.)
A piskótát vágjuk három részre. Töltsük meg a krém 2/3-ával, a többivel díszítsük tetszés szerint.
A szebb epreket mossuk meg, majd papírtörlõvel itassuk le róla a vizet.
A csokoládét gõz felett olvasszuk fel, adjuk hozzá a kakaóvajat, majd forgassuk meg benne az epreket. Sütõpapírra téve hagyjuk, amíg megszilárdul rajta a csokoládé. Helyezzük el a feldíszített tortára. Egy kis csokireszelékkel még megszórhatjuk.







Folytats a blogon ... koskacukor.blogspot.com/2014/06/feher...

sponsored links

Keres?s