Farsangi hangulat minimálon

2014-02-16

sponsored links

Egy blog élete nem csak a finom sütikrõl és vitaminokról szól, amik itt vigyorognak a posztokon, hanem néha a nehézségekrõl is amik jellemzõen nem jelennek meg. Szerettem volna egy kis farsangi hangulatot, egy úgynevezett muffinfánkkal (igen, amerikai recept) aminek az lett volna a lényege, hogy nem kell sok olajban sütni, csak a sütõbe tenni és harminc perc alatt kész. Nem mondom, hogy ehetetlen lett, sõt a házi lekvárral és tejsznkrémmel kifejezetten finom volt, ennek ellenére nem igazán váltotta be a hozzáfûzött reményeket. Így nem teszem fel a receptet, pláne, hogy ma egy igazi, puha nagymamásat ettünk, ami után ezt még közel se érzem a fánkhoz. Persze még egy kísérletet egyszer majd megér, de most inkább mást tesztelek.

blog_maszk

Csináltunk például joghurtból sajtkrémet, ami nagyon jó lett, pláne reggelire enyhén édes lekvárral kombinálva, de még lesznek próbálkozások néhány fûszeres változattal is. Ez utóbbi a sikeres projektbõl van. Aztán van középút is. Ma például a rengeteg tojásfehérjének köszönhetõen amit anyutól kaptunk két dolgot próbáltam ki. Egy tojásfehérje alapból készült, és tejszínnel töltött roládot. Nagyon jól indult minden, a tojáshab se esett össze, csak miután megsült nem találtam meg azt a módszertant amivel elválaszthatnám a tojásalapot a sütõpapírtól, vagy a sütõpapírt a tojásfehérjétõl. Nyolcvan százalékát megmentettem, a “tésztának” így lett egy finom pohárdesszertünk. És mivel az összes fehérjét egyszerre vertem fel, és késõbb kiderült, hogy a tejszínbõl nem volt annyi amennyi kellett volna, így már minden arány és mennyiség megdõlt,  de csak megpróbáltam az új könyvembõl a csoki mousse-t. Fura, de ahhoz képest, hogy a tálban lévõ mennyiség köszönöviszonyban nem volt a könyvben definiáltakkal, nagyon finom lett.
És még nem beszéltünk a fotózás viszontagságairól. Nem elég, hogy a sötét miatt szinte semmi finomat nem tudok lefotózni, ha végre sikerülne akkor se egyszerû. Szemet vetnek a fotómodelleimre, majd szinte rávetik magukat. Pedig a nyuszók sokmindent nem ehetnek amit én. Erre besértõdnek, amire a megoldás, hogy ugranak a textilek közé, ahonnan persze ki kell bányászni a kisállatot.
Ennyit a megpróbáltatásokról. Most vissza a blogra. A napokban jön egy vegetáriánus étel, ami munkaebédnek is jó, én holnap ezt viszem, majd késõbb egy finom és egyszerû süti olivaolajjal. És most csakazértis farsang!

 

blog_montázs1

blog_nyuszu

 

blog_montázs2

blog_maszk2


Folytats a blogon ... homebisztro.wordpress.com/2014/02/16/...

sponsored links

Keres?s