Fagyiszelet minden mennyiségben, minden alkalomra

2014-01-14

sponsored links

Van az úgy, hogy rákattanunk egy bizonyos Fajtára. Aztán újból megsütöm, és újból csak azt sütöm. Ez a 

FAGYISZELET

már csak egy ilyen.

Recept:

Tészta:
7 egész  tojást 15 dkg cukorral jó keményre felverünk. 10 dkg darált diót, 2 evõkanál lisztet és 2 evõkanál zsemlemorzsát keverünk hozzá, tartalék lángon sütjük (nálam 175 fok, 40 perc)

Krém:
3 dl tejet, 3 evõkanál lisztet, 4 tojás sárgáját sûrû krémmé fõzzük. Ha kihûlt, hozzákeverjük a 25 dkg vajból és 20 dkg porcukorral kikevert krémet. 
Ezt a kihûlt tészta tetejére tesszük.

Hab:
4 tojás fehérjét 20 dkg cukorral gõz felett kemény habbá verjük, és a sárga krémre tesszük.

Tetejére:
Ízlés szerint csokireszelékkel, csokidarával, olvasztott csokival, ganache-zsal díszítjük-dúsítjuk a tetejét.

Majdnem mindet megörökítettem, hogy ha ránézünk a képekre, újra megkívánjuk, és újra kelljen készíteni.

 23. szülinapjára a Legnagyobbikom ezt kérte:

Fagyiszelet tortaformában

Ezután Nagynénémnek, Katókának is sütöttem egy adaggal, egy másik alap-piskótával készítve. A végeredményt tekintve ugyanolyan ízû lett, de azért ezt a diós alapot is leírom ide (Nagymamám-féle Csodatorta receptje):

4 tojás sárgáját
30 dkg cukorral
10 evõkanál vízzel habosra keverjük, majd hozzákeverjük a
20 dkg liszt
1 sütõpor keverékét, és a 
4 tojás felvert fehérjét. Megsütjük. Az eljárás a krém-hab tekintetében a továbbiakban ugyanaz, mint fent írtam.

Fagyiszelet

...aztán jött a Karácsony! Võjelöltem Családjának, Barátnõmnek, meg persze saját magunknak is újból ez készült, karácsonyi ruhába öltöztetve:


Akinek pedig mindez nem elég, itt megtalálhatja a régebbi, szintén tortaformájúra készített fagyiszeletemrõl készült képeimet-bejegyzésemet-receptet róla.



Folytats a blogon ... izek-tortak-allatfajtak.blogspot.com/...

sponsored links

Keres?s