Esküvõi torta (menyasszony és võlegény)
sponsored links
Ezek nem nekünk készültek, hanem én készítettem õket Panna esküvõjére.
Már nem most volt, de itt most jutottam el addig, hogy közzé tegyem.
Életem második esküvõi tortája volt és féltem tõle picit.
Maga az elképzelés egyedire sikeredett, hiszen nem sok olyan esküvõi torta van (szerintem), ami két külön tortából áll és a két fõszereplõt jeleníti meg.
Panna és Dani egy-egy tortában.
Ízüket tekintve mindkettõnek a felsõ két szintje feketeerdõ ízesítésû lett, a menyasszony alsó szintje kókuszos, a võlegény alsó szintje párizsi krémes, vörösborban sült meggyel szórva.
Gyönyörû magas piskótákat sütöttem hozzá.
Az alsó piskóta 25 cm átmérõjû volt, a középsõ 20 centis és a legfelsõ 15 cm-es, amihez kaptam a menyasszony keresztapukája által készített tortakarikát. Merthogy ilyen kis formám nem volt.
Összesen 86 szeletes volt a két torta.
Ezekbe a tortákba a gyakorlatos feketeerdõ receptet használtam, ami szerintem finomabb annál, ami már a blogon van itt: Feketeerdõ torta.
Az alaprecept egy hagyományos 22 cm-es tortához így hangzik. (Ekkor nem burkoljuk, hanem kívülrõl is habbal vonjuk be.)
Kakaós piskótát sütünk és 3 lapba vágjuk.
Vaníliás tejszín:
4 dl növényi tejszín
pici cseresznye pálinka ha van
van. cukor (nálam aroma)
Csokis tejszín:
4 dl növényi habtejszín
6 dkg olvasztott csokoládé
Meggy puding:
50 dkg meggy
10 dkg cukor
5 dkg pudingpor (fõzõs vaníliás)
cseresznye pálinka (opcionális)
A tejszínes részeket nem kell magyarázni, a meggyes puding elkészítése pedig a következõ:
A meggyet a cukorral elkezdjük melegíteni. Levet ereszt, amit besûrítünk a pudingporral.
Vagyis mikor levet eresztett a meggy, veszünk ki belõle egy keveset, elkeverjük a pudingporral és visszaöntjük a meggyhez.
Ez megfogja a folyadékot. Ahogy hûl még szilárdul.
Betölteni úgy töltöttem, hogy az alsó lapot csokis tejszínnel nyomtam körbe, majd vaníliás tejszínnel, aztán meggyel és így, míg betelik a lap.
A következõ szint: vaníliás tejszín, meggy, csokis tejszín.
Csokis tejszínnel kenik körbe, ha nem burkolják.
Ez pedig itt a párizsi krémes, vörösborban sült meggyes torta kezdeti fázisa.
Võlegény, alsó torta. Alá kell dúcolni, csokis szívószálakat készítettem és azokat szúrtam bele oszlopnak. Ez megtartja a felsõ két szintet.
A legfelsõ két tortát próbáltam némiképp testszínûre porfesteni.
Így várakoztak egy ideig a hûtõben. Aztán jött a díszítés.
Kicsit legó emberkés kinézetük lett, de szerintem cukik.
A menyasszonynak napraforgós csokra volt, így kapott egy napraforgót. Plusz a bal oldalán földig érõ masni díszítette a ruháját, így azt is kapott. A fátyollal az elvitel napjáig bajban voltam, de aztán rájöttem a megoldásra, mielõtt elvitték.
A võlegénynek francia nyakkendõje van, õ is kapott végül egy napraforgót, ami itt még nincs rajta.
Együtt a pár. Nézik egymást. Persze az esküvõn fordítva lett kirakva, így egymástól le néztek. :/
A fátyol egy csík tüll lett, amit dróttal szúrtam a fejébe. Azt takartam egy napraforgóval, majd kapott egy kis darab cukorcsipkét, mert a csipke motívuma hasonlított Panna eredeti fátylának szegélyéhez.
Nagyon nagyon izgultam, hogy épségben megérkezzenek a tortával a helyszínre. De szerencsére rendben megérkezett, felvágták és boldogok voltak!
A kókuszos és a párizsi krém receptjét a KRÉMEK, PISKÓTÁK menüben megtaláljátok.
A vörösborban sült meggy receptje itt elérhetõ.
Hogy az én tortám milyen lesz? Nem tudom. Nem én készítem és igazából nem gondolkodtunk nagyban, mert meleg lesz és fesztivál.
Annyit sejtek, hogy csokis-málnás lesz, mert azt rebesgették.
Mindenrõl beszámolok majd Nektek!
Most pár napra elköszönök!
Sok puszi és addig is lájkoljatok a Facebookon!
Hopp, egy fotó, ahogy éppen felvágják! :)