Don Pepe ? 2014 pizza

2014-01-08

sponsored links

Annak ellenére, hogy a tegnapi postban a kolléga megjegyezte, hogy nem csak hambi és pizza lesz, sikerül egyet duplázni utóbbiból a héten. Az ok egyszerû a mai alany csupán januárban rendelhetõ melybõl már egyharmad szinte el is repült. A beszállító a sokat próbált Don Pepe akik az e havi akciós pizzájukat meglepõ módon 2014-nek keresztelték el.

A konyhában valószínûleg látók is dolgoznak mivel õk biztosra veszik, hogy az idei évet egy paradicsomos alappal indított pizza fog jellemezni amit tovább erõsít némi sonka, gomba, fõtt tojás, mozzarella, bazsalikom és ráadásként meg egy kis füstölt mozzarella. Én elhiszem nekik ha szerintük ezek fognak dominálni, de mondjuk pár aprított húszezrest is berejthettek volna akkor már a feltétek közé.

Esztétikai megjelenés: Megszokott tányér helyett is alkalmazható piros árnyalatban pompázó doboz ami teljesen rendben van. Felnyitva egy igazi szolicicával találtam magam szembe, talán picivel többet idõzött a sütõben, mint kellett volna mivel a tészta jó alaposan barnára sült, illetve egyes feltétek foltokban kaptak a koromból. Ettõl eltekintve viszont rendben van, rendesen a széléig elterülnek a feltétek, nincsen kalácsos széle. A tojás kétszer vágott, így sokkal emberibben lehet fogyasztani, mint egy tükörtojásos verziót, igaz ízben is azért akad eltérés. Sajnálom ezt a kis túlsütést, mert amúgy teljesen korrekt látványt nyújt a pizza, bár az is igaz, hogy egy albínó se mutat jobban.

Pont: 8/10

Ízvilág: A tészta a széleinél olaszosan ropogós, ami tényleg nem meglepõ egy ilyen intenzív átszolizás után. Origója fele haladva egyre több mosolyt csal az arcomra. A feltétek egytõl-egyig finomak. A legtutibb mégis a már említett fõt tojás, sokkal jobban passzol egy pizzára, mint egy tükörtojás. A sajtok között képtelen vagyok különbséget tenni, jó eséllyel a kettõ alaposan összeolvadt sütés közben. A sonka csíkokra vágott, ízre rendben van, de a többi mellett azért elvész. A gomba friss és maradt benne némi nedvesség így a kicsit kiszáradt pizza falatozása közben jön némi frissítõ. Fûszerezése végigkíséri minden falatunkat, szóval ezzel sincsen semmi para. Továbbra is ott motoszkál a fejemben, hogy akkor ez lenne 2014 útmutatója?

Pont: 7/10

Mennyiség: Szépen faltól-falig nyúlik a tészta nem lehetne már nagyobbat belecsempészni a dobozba. A tészta pont normál vastagságú így nem kell tartanunk a szénhidrát mérgezéstõl. A feltétek kivétel nélkül bõségesen kerültek rá, egyikbõl sincsen kevés. Arányaiban remekül átgondolt produktum, nem igazán lehet rajta fogást találni. Az egészet elropogtatva simán megvan a bõ négy órás adat, tökéletesen elég ebédre fõleg egy munkanapon. Mi más is kívánhatnék ezután, mint egy hasonlóan bõséges esztendõt a bendõmnek, na meg persze a zsetontárnak.

Pont: 8/10

Kiszállítási idõ: A táv akár egy El Camino, kacsázva sincsen meg 200 méter gyalog. Ilyenkor mindig átgondolom, hogy mennyire fair az 5-6 kilométer távolságból szállító éttermekkel szemben, valószínûleg semennyire, de ilyen az élet. A végeredmény 25 perc ami egészen rekord közelinek számít, de mindenképpen dobogó gyanús. Akciósból valószínûleg mindig van “raktáron” ez is gyorsítja a folyamatot. A futár kedves és korrekt.

Pont: 9/10

Ár/érték: Igazi kicsit emelkedett a Don Pepe akciós pizzák ára, de még így is csak 1090 forint amiért most egy különösen jó összeállítást kapunk. A túlsütés kifejezetten egyedi esetnek számít, most én kaptam máskor meg más, emiatt elítélni õket teljesen értelmetlen lenne. A tojást eddig nem igazán éreztem pizzára való feltétnek, de ilyen fõtt formában egészen jól viselkedik, de még fogom tesztelni. Nyugodt szívvel ajánlom, viszont hajrá mivel csak január hónapban rendelhetõ a 2014 pizza!

Pont: 8/10

560true thumbnails under 315true true 800http://mitettemma.hu/wp-content/plugins/thethe-image-slider/style/skins/frame-black
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide1
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide2
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide3
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide4
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide5
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide6
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide7
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide8
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide9
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide10
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Folytats a blogon ... mitettemma.hu/don-pepe-2014-pizza/?ut...

sponsored links

Keres?s