Család - Barát Magazin Boldog Kuktával

2014-02-19

sponsored links

   Elérkezett ez a pillanat is. Csütörtök délelõtt a tv képernyõjén várlak benneteket a Család-Barát Magazinban! A legnagyobb öröm, hogy a szerkesztõk hívtak meg. Rám, mint Boldog Kuktára voltak kíváncsiak és arra, hogy mit kotyvasztok a konyhában. Talán lesz még folytatás is! Nagyon köszönöm az m1 tündéri szerkesztõinek a lehetõséget!  
  
+ interneten megnézhetõ az adás


Csak röviden írnék a napomról. Kicsit belekóstolhattam az édes életbe. Rettenetesen izgultam. Majd próbáltam magam azzal nyugtatni hogy ennél jóval nehezebb dolgokon mentem én már keresztül. Délelõttömet tatarozással, pihenéssel és elõkészületekkel telt. A nap is kisütött, gyönyörû volt az idõ. Ez is nekem kedvezett :-) Listát írtam, hogy mit vigyek magammal. Pipáltam, pakoltam. Nõi betegség! Rengeteget vívódtam, hogy milyen ruhát vegyek fel. Kényelem vagy csinosság? Inkább biztonsági játékot játszottam és a kényelemre szavaztam. Taxit küldtek értem és már indulhattam is a stúdióba a III. kerületbe a kis kosárkámmal és a felszerelésemmel. Kedvesen fogadtak, majd lepakoltam és irány a smink és haj. Minden gyorsan történt. Amint elkészültem bemehettem a stúdióba. Megkaptam a stábtagoktól a megfelelõ instrukciókat, beszélgettünk egy kicsit, majd kipakoltam a hozzávalókat.  Ezek után jött a mikroport, még az utolsó simítások és közel 2 órányi felvétel. Menet közben már kevésbé izgultam, de azért nem tudtam leplezni minden esetben. Sajnos egyedül kellett mennem a felvételre, mert akik számomra fontosak voltak mind kötelezõ elfoglaltságuktól nem tudtak szabadulni. De megoldottam egyedül is. Nem vagyok én olyan elveszett lélek :-)

A stáb ritka kedves csapatból tevõdött össze. Nem kötöttek bele semmibe, csak hagytak fõzni :-) Elindult a felvétel. Koncentráltam, próbáltam figyelni, kuktálkodni, nem csörömpölni, okosakat mondani (az izgalomtól nem mindig sikerült :-))
Forgatás elõtt szemügyre vettem a fõzõlapot és a sütõt is. Akkor minden rendben volt. Majd felvétel indult és nem kérhettem senkitõl sem segítséget. Persze már maximumon dübörgött a kerámialapon a fokozat, de nem akart melegíteni. Cserélgettem a serpenyõket, közben pucoltam az almákat, szeltem a csirkemellet :-) 
És igen! Minden haladt a maga rendjén. Olykor már el tudtam felejteni a kamerákat is. Csak "örömfõztem" :-) 
Végül sütõbe került a torta. Kóstoltak is a mûsorvezetõk. Mindenkinek ízlett ez az egyedi és ötletes fogás. Végül befejezõdött a felvétel. Összepakoltam és hívták is a taxit. 
Nagyon kellemesen érzetem magam. A felvétel végére természetes volt minden. Tudom nem vagyok egy színésznõ alkat, de bízom benne, hogy természetességgel sikerül majd elnyernem a nézõk tetszését.
Hazaérve Fecóm ezzel a csokorral várt. Így gratulált a nagyszerû nap végeredményéhez. Ha újra lehetõséget kapok, akkor már bátrabban vágok bele.

Jó szórakozást kívánok a mûsorhoz!

Gasztroblog Boldog Kuktától Csipetnyi vidéki virtus, derûvel fûszerezve!

Folytats a blogon ... boldogkukta.blogspot.com/2014/02/csal...

sponsored links

Keres?s