Cocco bello, Cocco fresco...part one :)

2014-06-30

sponsored links

Nem voltak illúzióim, amikor elhatároztuk, hogy 6 gyerekkel indulunk neki Olaszországnak két hétre. Mindezt úgy, hogy dübörög a VB és a 10 együtt utazóból 70-30 a nemek aránya a férfiak javára.  De biztosan csak egy dolgot tudtam, hogy a fényképezõgépemet nem cserélem le zsebdigitálisra. Pedig hányszor hangzott ez el különbözõ szemináriumokon sajtófotósok szájából, hogy a nyaralás nem munka :D hát engem nem vitt rá a lélek, hogy otthon hagyjam az objektívkészletem vagy akár JPG-re állítsam a RAW kiterjesztést. Egyetlen óvintézkedésként vettem egy nagyobb SD kártyát. 
És azt is tudtam, hogy az elkattintott képeknek csak egy része lesz konkrét nyaralásfotó, és bár a helyszín sem utolsó de engem mégiscsak az emberek és az elkapott pillanatok érdekelnek a legjobban. Így aztán ennek szenteltem ezt a két hetet a parton grillezõdés és a tábori kórház és menza üzemeltetés mellett. Sõtmitöbb, könyvajánlóm is lesz a képriport mellé, mert olvasásra még akkor is hagynom kell idõt magamnak, ha közben Greenwich Mean Time megváltoztatja a viszonyítási alapjait. Pedig most otthon hagytam a könyvemet, de McGyver Cellinél természetesen kettõ is volt, és ebbõl az egyik bárki számára kihagyhatatlannak minõsülne. Lehet, hogy a másik is, de arra már tényleg nem maradt idõm. 
Abban megegyezhetünk, hogy az utazások legeslegunalmasabb és legfárasztóbb része a bepakolás. Pedig nekem professzionális listám van (kaptam ajándékba :D). A4-es lap 8 pontos betûkkel teleírva. Minden utazólisták bibliája. Ami nem hátrány, ha az ember tulajdonképp osztálykirándulást szervez egy külföldi országba. Két nap kellett, hogy összeszedjem magam a pakolás elkezdéséhez, aztán még kettõ, hogy ténylegesen összeszedjem a szükséges tételeket. Akár egy költözés. Ez különben rémisztõ dolog, mert láttatni engedi a hazaérkezés utáni nirvánát is egyben. Két fontos dolog van, ha gyermekrõl és elutazásról egyszerre esik szó. Az egyik a gyógyszeres táska, a másik pedig egy általános energialekötõ játékkészlet, tekintet nélkül arra, hogy kül,-vagy beltérrõl van szó. Így aztán ezekkel kezdtem. A komplett konyha és ruhatár ehhez képest már gyerekjáték volt. (Amire nem lehet felkészülni, az én magam vagyok. A megtestesült bajkeverõ, aki mágnesként vonzza a hülyébbnél hülyébb helyzeteket.)

Kábé délután négykor léptük át az olasz-szlovén határt, amikor egy olyan viharba keveredtünk, amilyenben nekem még - zsenge korom ellenére természetesen - nem volt részem . Leállt az autópályaforgalom. Cirka egy órán keresztül nem volt kép, csak hang, araszoltunk a piros féklámpák tüzében, szinte sötétben és én rendületlenül fotóztam a vízcseppeket az ablakon meg a földre hullott állal csodálkozó gyereket. Na õ aztán végképpen nem látott ilyet. Nálam csak neki zsengébb a kora.


Úgy egyébként a távolság két megállással tökéletesen vállaható, csak közben jól kell tudni futtatni. Mármint a kölyköket. Meg mindig legyen zoo csemege, ahogy magunk között hívjuk. Meg legyen elég a nyáltermelés a kérdések megválaszolásához, meg legyen a kezed Nyulánkáé, a Hihetetlen családból, ha esetlegesen hátrafelé kell pofozkodni és etetni egyszerre. És már ott is van az ember gyereke a homokban. És még ott is lesz egy darabig, a hazaérkezés után is, de errõl kicsit késõbb.

Szóvalhogy VB.  A futball-láz felszökõben volt éppen, ezt már az induláskor is vettem. És ez a 9 évesekre is hatással van. Igazából õk az oka annak, hogy én is lázas lettem, csak én brazil-fazonú bikinit kerestem brazil színekben, lázasan :D gondoltam, hogy egy kis empátiát viszek a dologba, hagy legyen mindenkinek ugyanolyan jó. Hátdeneeeem?


Teljesen egyértelmû, legalábbis számomra, hogy az appartmanba való beköltözés kimerül abban, hogy a bõröndöket bedobáljuk a szobába. (mindeközben természetesen szimultán futtattam lelki szemeim elõtt, ahogy Celli egy mozdulattal a helyére löki a dolgokat, elegánsan és flottul, csettint, hüpphüpp, barbatrükk és az ágymenûhuzat is felmászik a helyére. Mert õ már csak ilyen :D). De valójában aki két hétre megy nyaralni annak érjen már rá a kipakolás :) Ha nagyon õszinte akarok lenni, akkor nekem annyira ráért, hogy én ki sem pakoltam. Minek? Gurulós-bõröndformájú mobil szekrényekben tárolom a ruhanemût, összehajtogatva. Imádom megcsetkelni a felesleges részleteket. A hûtõszekrény érdekelt, és nem csak a romlandók miatt, hanem mert a grappa is hûtve finom. A többit, ami az all inclusive-hoz kell, az majd az én ügyem, azt majd szolgáltatom én. Nekem untig elég a melegvíz és a hideg ital. De szerintem én ennek a típusú generációnak pont a végén születtem, a 80-asok nyilvánvalóan finnyásabbak :D Szállás, pipa. Akkor irány a part. Hát az is nagyon pipa. Ultrarendezett, csillivilli, ezek a síszezon végén a hegyrõl biztos levonszolják a ratrakokat és azzal csinálják a puccparádét ide. Nagyon rendben volt. Leszámítva az esti séta során odafossintó, ráadásul gyerekharapó kutyákat. Mert azért én nevelek egy Pierre Richard-t, egy kétballábas alacsony szõke férfit, felemás cipõben, álnevén fansziásan Mösziõ Pinyont, aki olyan mint én. A szõnyegcsíkban is képes megbotlani. Na õt elsõ este megharapta egy olyan kutyapáros, akik amúgy emberek mentésére és vakvezetésre vannak olykor kiképezve :D :D :D hát mit lehet erre mondani azon túl, hogy kell tetanusz vagy nem? Semmi mást. És nem kellett.

Na ez a kutya nem az a kutya, csak annyira jó volt az esteledõ de még kék égbolt meg a homok, meg a homokszínû kutty, hogy nem ellenálltam. A lemenõ napba még annyi fért bele, hogy a beépített Don Juan-unk megpróbálta a gyerektársaság egyetlen hölgytagját - a továbbiakban Mancit - lekenyerezni egy haldokló rákból és foszló hínárokból álló eleggyel, de sima iszaplövedékkel megúszta. Folyt köv a napokban :)




Folytats a blogon ... lightwalkbydorka.blogspot.com/2014/06...

sponsored links

Keres?s