Citromkrémes kókusztorta

2014-06-16

sponsored links

A nyár és a citrom szoros kapcsolatban vannak egymással, de a kókusszal is jól kijönnek.  Annyira látványosan szép, és ehhez képest olyan egyszerû az összeállítás, hogy kezdõk is bátran bevállalhatják. Tévedni szabad, sõt érdemes is néha. Egyáltalán nem ezt a citromkrémes tortát akartam elkészíteni, de rossz receptet kaptam, így ez lett belõle. A kókusz viszont stimmelt. Legalább.

 

DSC_0159.jpg

 

Franciskánál ettünk egy csoda finom kókusztortát, valamikor szeptember környékén, aminek el is kértem a receptjét, de valahogy elmaradt. Aztán már vagy fél év is eltelt, amikor újra megpróbálkoztam a recept megszerzésével. Franci küldte is ízibe, én meg sütöttem is gyorsan. Aztán amikor kész lett, kissé meglepõdve konstatáltam, hogy ez a torta köszönõ viszonyban sincs azzal, amire én emlékszem. Kissé félénken jeleztem Francinak, hogy biztosan a terhesség tette velem, de nem ilyennek éreztem én akkor azt a tortát, mindenesetre nagyon finom, úgyhogy vinnék egy kis kóstolót a receptért cserébe. Kisvártatva Franciska hívott is, hogy a torta nagyon finom, és gyönyörû is, de igazam volt, ez a torta nem az a torta, amit nekünk készített.

Így készítettem el valamit, amire magamtól aligha vettem volna rá magam. Aztán még csak annyit szeretnék mondani, hogy jól becsüljétek meg ezeket a képeket, mert november óta elõször vettem elõ a fényképezõgépet, készültem neki, és fotóztam rendesem, mert nem volt pofám ezt a csodát egy telefonnal elhamarkodni. Nagyon szeretnék erre több idõt szánni, de ez most nem az a pillanat az életemben. A gyerekeim mégis csak fontosabbak holmi blogolásnál.

 

DSC_0150.jpg

Hozzávalók, a tésztához:

6 tojás

190 g cukor

150 g liszt

40 g kókuszreszelék

 

Sziruphoz:

150ml meleg víz

80 g cukor

egy citrom leve

 

Lemond curd-höz:

200 ml frissen facsart citromlé

150 g cukor

4 tojás

100 g vaj darabokban

8 g zselatin por

 

Borítás:

300ml tejszín

150 g mascarpone

50 g porcukor

1 zacskó kókuszpehely*

 

DSC_0147.jpg

 

A tésztához összekeverjük a lisztet a kókuszreszelékkel. Felverjük a tojást a cukorral e

és amikor habos, egy lobogó vízzel teli edény felett háromszorosára verjük fel. Levesszük a vízgõzrõl és addig keverjük míg ki nem hûl. Óvatosan belekeverjük a lisztet és a kókuszreszeléket. Kivajazott, lisztezett 18cm-es sütõformába öntjük és 180C-ra elõmelegített sütõben 25 percig sütjük.

A sziruphoz feloldjuk a cukrot a vízben forralással, vagy mikróban és hozzáadjuk a citromlevet.

A lemon curd-höz a zselatint hideg vízben feloldjuk. A többi hozza valót vízgõz felett keverjük ameddig be nem sûrûsödik. A tûzrõl levéve hozzáadjuk a zselatint.

Összeállítás: 3 részbe vágjuk a tortát. Az alsó lapot meglocsoljuk szirup harmadával majd megkenjük a curd felével. A következõ lappal is így járunk el, és az utolsó lapot is sziruppal meglocsoljuk. Egy éjszakán át pihenni hagyjuk.

Borítás; verjük fel a tejszínt habbá, keverjük bele a mascarponét meg a porcukrot. Kenjük meg vele a tortát, és borítsuk be a kókuszpehellyel.

 

*A kókuszpehely helyett lehet használni friss kókuszt is. Én ezt tettem. A kókuszt legyalultam, és alacsony lángon, kisebb adagokban egy serpenyõben kissé megszárítottam.

 

 

 

 

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!


Folytats a blogon ... kajapiazongora.blog.hu/2014/06/16/cit...

sponsored links

Keres?s