Big, a csiga

2014-05-19

sponsored links


Ez tulajdonképpen akár ételfotó is lehetne. Más kérdés, hogy elsõ körben valakinek el kellene készítenie helyettem, mert a csigafõzés határozottan az egyik olyan dolog a gasztronómia olykor túlzottan is sokszínû világában, amit semmi pénzért nem próbálnék ki, szemben a végeredménnyel. Van még egy ilyen dolog: a pacal. De ha az lecsúszik - de le ám -, akkor a csiga is, kis fûszeres-fokhagymás-illatos vajjal nem jelentene akadályt szerintem :)
Arra viszont nem számítottam álmomban sem, hogy egy ilyen fura lénybõl akár jó fotóalany is válhat. Tulajdonképpen az egész élet csak egy kis elõrelátó kreativitás kérdése, mindig kiderül :) Nem volt ez másképpen most sem. 

A napokban tetemes mennyiségû esõ esett, ennek megfelelõen hat illetve nyolclábú pajtásaim el, a lábatlanok meg elõbújtak. Mindenhol, minden mennyiségben és mindenféle méretben rendelkezésre állnak az én "kis" 1075 négyzetméteremen. Mivel a biokert téma egy ideje parkolópályán van, ez a tény mostanában egyáltalán nem zavar (maximum a tekintetben, hogy emiatt házatlan tesóik sokkal kisebb egyedszámban képviseltetik magukat, pedig van belõlük egy nagyon fotogén, brutálisan narancssárga típus, de belátom, biztos kevesebb lájkot kapna mint az édi étik).

Csigafotózásra (is) abszolút igaz, hogy nem a méret a lényeg, ettõl függetlenül én egy büszke tartású és jól megtermett pasiba botlottam (érzetre legalábbis). A legfurább az volt, hogy nyálka ide, csúfság oda, most már a többedik alkalommal állapítom meg, hogy mennyire kecses tud lenni ez a megfontolt mozgású, sõt már inkább lomha teremtmény.



Csigaportrénál (ha egyáltalán létezik ez a fogalom, ha nem akkor én most bevezetem) a hasalás ugye alapkövetelmény. Hát hasaltam én mindenhogyan, de egyáltalán nem tetszett, amit a keresõben láttam. Kissé csalódottan bár, de épp kezdtem volna feladni, amikor az objektíven keresztül szembetaláltam magam egy sünivel, aki az én csigámat fixírozta egészen közelrõl. Be kell lássam, hogy határozottan kalandos az élet 50 centi alatt. Szerintem azt hitte - amit akkor már én is úgy éreztem -, hogy egy sudár rönkfa vagyok. Akkor sem rettent meg úgy istenigazából, amikor megmozdultam, már amennyiben a tápászkodás a megmozdulás egyik (legszánalmasabb) formája. Na, gondoltam, ez az én csigám. Én ezt nem adom csak úgy oda, keressen másikat petrezselyembe forgatva, citromfûágyon vagy bárhogy. Nem tudom, hogy bekövetkezett volna-e a csigagyilok, mert minden ellenérzésem dacára közbeléptem. Pedig a természet rendjébe tilos beavatkozni, ugye. Az a természetfotós vesse rám az elsõ követ, aki nem rejtett még el diót a jól körbejárható, megfelelõ fényviszonyokkal rendelkezõ korhadt, kidõlt, lehetõleg mohás helyszínre, hogy odacsaljon egy gyanútlan mókust. Na így :)
Mielõtt tehát megemeltem volna a csigát, a sünt is célkeresztbe állítottam, kicsit gyanakvóan néz ugyan, de megbocsájtom neki, annyira édes a kis gomb szemeivel :)


A történet folytatása innentõl kevésbé izgalmas. Megtetszett a színe az almafa tövében lévõ levágott vadhajtásoknak és fûnek, így aztán bármily kényelmetlen is tûnt, kénytelen voltam a modellt odaállítani. Nem volt hálás, kellett egy fél óra, mire sértõdötten elõbújt, de megérte. Abszolút megérte :)

Folytats a blogon ... lightwalkbydorka.blogspot.com/2014/05...

sponsored links

Keres?s