Bellamia fagyizó, Veszprém

2014-06-29

sponsored links

Székely Viktóriával együtt szigorlatoztunk számvitelbõl. Aztán jópár évig nem is hallottam róla semmit. Most pedig látom ám, hogy olasz fagyizót nyitott Veszprémben. Mi pont arrafelé autóztunk, így egyszerûen nem hagyhattuk ki a titkos kóstolót.



Nem sokat jártunk még Veszprémben, így a megfelelõ parkolóhelyet pár percig keresgélni kellett. Végül csak rábukkantunk a Rákóczi u. 5 szám alatt található lilában-fehérben úszó kis fagyizóra.



A választék elsõre egészen mellbe vágó. Vannak a gyümölcsös fagyik és a tejes-csokis-mogyorós típusúak. Huhh, nem volt könnyû választani. Szerencsére négyen voltunk. :)
A döntés elõtt érdemes figyelembe venni, hogy nem gombócokat kapunk, hanem lapáttal kenik a fagyit. A gyerekek szerint egyértélemûen nagyok az adagok, alig bírták eltüntetni a választott ízt.



A legnagyobb tetszést a fügés fagyi aratta, ami egyszerûen fantasztikus. Tömény, tiszta füge. Jó édes, de hideghez kell is ennyi, hogy kellõen hangsúlyos legyen. Hasonlóan hangsúlyosan barack ízû a barackfagyi is, amely inkább egy szorbetre emlékeztet.



Én persze nem bírtam ki és elcsábultam egy fagyis palacsintára. Ami nagyon-nagyon finom, de enni nem igazán lehet. Sajnos a fagyi eláztatja az amúgy koránt sem hagyományos, hanem csudásan roppanós, tölcsér alakúra hajtott tésztát. A tésztába egyébként még lekvárt vagy Nutellát is kennek, tovább fokozva az ízorgiát, ami tényleg varázslatos. Végül tíz maszatos ujjal sikerült valahogy elfogyasztani ezt a finomságot is. Mégsem hagyhattam ebek harmincadjára :)

Kóstoltuk egyébként még az espresso-t is, ami még a tavalyi nápolyi körutunk tapasztalatai alapján is egészen kiváló minõségû!

Azt is megtudtuk, hogy az ízek folyamatosan változni fognak, mert az Olaszországból érkezõ alapanyagok nem tartalmaznak tartósítószert. Így idõrõl idõre le kell cserélni a gyümölcsös hozzávalókat más ízekre. Kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek a téli változatok.

Ha Veszprémben jártok, semmiképpen se hagyjátok ki ezt az új kis jelenséget!

Folytats a blogon ... agifoz.blogspot.com/2014/06/bellamia-...

sponsored links

Keres?s