Bambuszliget Japán Étterem & Sushi Bár ? 50 darabos sushi hajó

2014-07-23

sponsored links

A Bambuszliget már 2012 õszén egyszer már szerepelt a repertoárban és akkor is egy 50 darabos kóstolóval prezentálták magukat. A helyzet némileg azóta változott, egyrészt nem elviteles fogyasztásra hanem helyben pusztításra érkeztünk és a hajó összetétele is némileg megváltozott. A sushi sosem volt egy kifejezett hungarikum és legtöbben idehaza inkább “elitebb” kajának tartják, mint az valóban önmaga. A hajót négy fõre tervezték és többnyire mindenbõl 4-el osztható mennyiség került rá, de persze azért volt amibõl 6-ot sikerült rábiggyeszteni.

Rendelés leadása után nagyjából 30 percig kellett várakozni, de a teraszon kint lévõ TV segít a szórakoztatásban. A pincér lelkesen egyesével elmagyarázza mi-micsoda, de mire a sor végére jut már fogalmam sincsen mit mondott az elején. Sörkínálatnál egyértelmûen egy japán sörkülönlegességre kellett rászisszenni, mégpedig a Kirin nevûre amirõl majdnemhogy a Dragonball jutott eszembe.

Esztétikai megjelenés: A hajó nincsen túlbonyolítva lécekbõl hajtogatták, de ennél nem is kell több. A fedélzeten rajta mind az 50 darab katona, vannak bõven nigirik és makik is, illetve a háromszög alakú példányokból melyeknek nevét sikeresen elfelejtettem. Pazar, látványos megoldás amit az utcán elhaladó tömeg is rendre megbámul. A sushik mindegyike igényesen van elkészítve, egyik sincsen megroggyanva vagy éppen szétesve. A hajó elejében a szokásos gyömbér-wasabi párosát rejtették el, nagy bánatomra a gázolajat nem a szokásos mûanyag pikszisben tálalták hanem egy kis üvegcsében.

Pont: 9/10

Ízvilág: A sör nekem nagyon sima, az én torkom sokkal jobban hozzászokott a karcosabb példányokhoz. A sushi vonal finom és szerencsére nem úgy állították össze palettát, hogy csak vega semmilyen falatokból álljon. A kifordítottak közül a legérdekesebb az almás-camambert sajtos volt, meglepõ, de nekem egészen ízlett pedig almával álmomban se képzeltem még el a rizst. A halasok közül a lazac viszi a prímet. A wasabi erõs, de legalább nem lesz gondunk a nyers hallal miatt a nap további részében. Nehéz megítélni, mert mindenkinek más az ízlése, de én mint nem éppen fanatikus sushis egész kellemesen elvoltam és érdekes ízekkel találkoztam. A sört  nem kell erõltetni a többi viszont rendeben van.

Pont: 9/10


Mennyiség: Ránézésre talán kevésnek tûnhet fõleg ha azt nézzük, hogy négy fõs társaságra tervezték. A sushi engem valamiért mindig meglep a mennyiség terén, általában nincsen gigantikus példányok, de a fejenként 12 darab azért simán megtölti a lelkes delikvenst. Szerencsére nem a költséghatékony elméletet követte az étterem és nem arra hajtottak, hogy minden filléres feltéttel megpakolt rizskupaccal kínálják a vendéget, hanem került bõven halas és a tojásnál drágább hozzávalókból épített sushi is. Összességében négy embernek tökéletesen elég, ha ráborítunk egy sört akkor teljes a gyönyör.

Pont: 9/10

Ár/érték: Az egész hajó 9990-ért úszott elénk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt bizony kuponnal sikerült elérni. Ezekre mindig ráírják az eredeti árat, de az kár is firtatni, mivel többnyire nem túlságosan mérvadóak. Kicsit talán lassú volt a kiszolgálás a 30 perccel, mindezt úgy, hogy az étteremben talán egy pár volt még rajtunk kívül. A hajó pofásabb tálalás mintha csak úgy elénk tennék egy tányérra. Ízre mind korrekt, a mennyiségrõl pedig ne is beszélve. Ideális egy kisebb társaság összeharácsolásához, de tényleg legalább legyen 4 aktív fõ erre. Fejenként 2500 ami talán soknak tûnik, de nálunk szerencsére a “szegények eledele” aranyáron mozog… A sör 950 forintos árával nálam az erõsen felejtõs kategóriát ütötte meg.

Pont: 8/10

(ha szeretnéd tudni, hogy hol köt ki a Bambuszliget hajója akkor KLIKK IDE és megmutatjuk)

800true thumbnails under 450true true 800http://mitettemma.hu/wp-content/plugins/thethe-image-slider/style/skins/frame-black
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide1
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide2
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide3
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide4
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide5
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide6
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide7
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide8
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide9
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide10
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide11
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Folytats a blogon ... mitettemma.hu/bambuszliget-japan-ette...

sponsored links

Keres?s