Baconös perec

2014-01-03

sponsored links

Nemrég nyílt a Bite bakery café az Astorián, és még decemberben úgy határoztam, hogy kipróbálom. A design szép, az tény, de egy tenyérnyi perecért, vagy egy szintén tenyérnyi pitéért elkért 6-800 forint nekem egy kicsit erõs volt.
Aztán január elsõ munkanapján hazafelé rájöttem, hogy ilyet én is tudok csinálni.
3 dl langyos vízbe 4 teáskanál cukrot tettem, majd felfuttattam benne (a kb. 50 fokra bekapcsolt sütõben) fél kocka élesztõt.
Egy nagy tálba beleszitáltam fél kiló lisztet, hozzáadtam 1 ek sikért, 1 lapos ek sót, és kb. fél marék bazsalikomot (ezt még a nyárról fagyasztottam le). Végül beleöntöttem a folyékony hozzávalókat: kb. 2 dkg olvasztott margarint (egy nagyobb diónyi volt), a felfuttatott élesztõt, és kb. 2 ek tejfölt. (annyit, hogy egy kellemes, ruganyos tésztát kapjunk)
Jól kidolgoztam, enyhén leolajoztam, majd a sütõben (tudod,  úgy bekapcsolva, hogy épp melegítsen) fél órát kelesztettem. Amikor kivettem, a sütõt felkapcsoltam 220 fokra.
Négy felé vágtam, és kettõt ujjnyi vastagra sodortam, (kb. 60 cm hosszú lett), betekertem 2-3 baconnel, majd perec formájúra kanyarítottam.
A tetejét vastagon megkentem egy felvert tojással, majd a sütõbe tettem (eddigre kb. felmelegedett), elõször 220 fokon kezdem sütni, majd 10 perc után visszavettem 180 fokra, és aranybarnára sütöttem.
Amíg az elsõk a sütõben készültek, addig a másik kettõt is elõkészítettem.
Még melegen, fokhagymával és sóval kikevert tejföllel tálaltam. Mennyei volt törni, tunkolni, majd belakmározni. (o:
Ilyet máskor is fogok készíteni.

Folytats a blogon ... www.morumotto.hu/2014/01/baconos-pere...

sponsored links

Keres?s