B.ú.é.k!

2012-01-02

sponsored links


Boldog új esztendõt kívánok minden idelátogatómnak! Úgy érzem szép év van mögöttem, családom mögött. Legfontosabb ami 2o11-ben történt, és persze történelmi pillanat is számunkra, hogy februárban megszületett kislányunk, Boróka. Ugyanakkor, ha most számot vetek a történtekkel úgy érzem, hogy nem volt semmiben sem hiányunk, szerencsésnek érzem magam, hiszen sok minden történt velünk. Tavasszal sikerült megvásárolnunk egy régóta áhított kertes házat. Igaz még messze van az a pillanat, amikor beköltözhetünk, a felújítása miatt, de kis léptekkel az is megvalósul majd. Aztán két Erdélyi Konyhás találkozó is sikerélménnyel zárult. Nem utolsó sorban rátaláltam egy újabb hobbira (evõeszköz díszítés) is, amelyrõl hamarosan egy különálló blog is indul.Igazából ennél többet nem is kívánok magunknak 2o12-re sem. Ahogy szüleim mondanák: egészség legyen, a többi valahogy eltelik. :)
Van elmaradásom is, az italokat illetõen. Most ebbõl egyet és azt a bizonyos, isteni finom túrós zserbót is bejegyzem, amely Jutkától és Edótól származik. Kiváló karácsonyi süti volt. Kisfiam nem gyõzte enni, nagy meglepetésemre, a benne lévõ túró ellenére is egyszerûen imádta.

Duplahabos forró csokoládé

Hozzávalók (4 személyre): ...

Folytats a blogon ... ahogymiszeretjuk.blogspot.com/2012/01...

sponsored links

Keres?s