Az én futóbajnokomnak fõztem

2014-04-13

sponsored links

Ma volt a  Telekom Vivicittá Városvédõ Futás. Viola Midicittát futott, 7 km-t. Az 1523 nõi induló közül a 644. lett, de ami még fontosabb, megfutotta azt a szintidõt, amit szeretett volna. 45 percen belülre tervezte és 42:47 lett úgy, hogy fáradtságnak nyoma sem volt rajta. Még a befutóban is könnyen, lazán futott.

Én meg szépet, ízeset, színeset fõztem neki.

Hozzávalók, 2 adaghoz:
  • 10 dkg vöröslencse
  • 1 nagy marék csíkokra vágott spenótlevél
  • 1 db kicsi, felkockázott cukkini
  • 2 cikk fokhagyma
  • kevés õrölt bors
  • 1 marék bulgur
  • 2 db krumplihámozóval forgácsokra vágott sárgarépa
  • 1-1 teáskanál koriandermag és római kömény
  • 1 evõkanál lenmag
  • 2 evõkanálnyi (olíva)olaj
Kicsi olajon illatosra pirítottam a római köményt és a koriandermagot, majd hozzászórtam a vöröslencsét és a spenótleveleket, rászórtam a zúzott fokhagymát.
Mikor együtt is átforrósodtak, felöntöttem annyi forró vízzel, hogy ellepje, és sóztam, borsoztam. Amikor kb. félig megpuhult a lencse, a bulgurt is hozzászórtam. A vizet  idõnként pótoltam, mindaddig, amíg a lencse és a bulgur puha lett. 

A többi olajon nagy lángon megpirítottam a répát és a cukkinit, miközben rászórtam a lenmagot.

A teljesen szárazra párolt lencsés egyveleghez hozzákevertem a répás egyveleget.

Szép lett, ízes és színes. De ezt már mondtam az elõbb.




Ez bizony a célbaérkezés utáni fáratdságnaknyomasincs állapot!



Folytats a blogon ... hogymegtudjuknezni.blogspot.com/2014/...

sponsored links

Keres?s