Aida Sandwich Bar és Pizzéria ? Óriás deluxe burger

2014-04-14

sponsored links

Pár héttel ezelõtt egy igazi magyaros tállal ismerkedtem meg a Napolen Cafe-ban, ami történetesen a Zichy Jenõ utcában találtatik. Ugyan ezen az utcán tovább haladva pillantottam meg az Aida Sandwich Bar és Pizzériát, ami kívülrõl nem tûnt egy hatalmas hodálynak. Erõsen agyaltam egy adhoc viziten, de eléggé tele voltam már kajával és persze sörrel is. Pár héttel késõbb viszont feltünt a neve ismét az egyik rendelõs portálon, nem volt menekvés elkezdtem fürkészni étlapjukat.

A gyors leírás alapján a konyha jellege olaszos, ami itt és most annyit jelent, hogy van pizza az étlapon. Emellett hamburger, hot-dog, szendvics és saláta alkotja az étlapot, rendes frissen sülttel például nem operálnak. Hétfõre koncentrálva a burgereknél kerestem vigaszt, ahol 13 különbözõ variáció közül van esélyünk megtalálni az igazi szerelmet. Sokszor emlegettem, hogy milyen jó dolog a fényképes étlap ami itt félig teljesül is. Vannak fényképek, de leginkább a netrõl vadászva, tehát kár lenne ezekre hagyatkozni. Egy-két helyre például ugyanaz is került.

Óriás deluxe burger az egyik a fullosabb verziók körül, de nem ez a csúcsragadozó a palettán. A leírás alapján így fest majd: borjú húspogácsa, bacon, sajt, paradicsom, saláta, kovászos uborka, pirított hagyma és aida szósz. A legnagyobb amit kérni lehet 480 gramm hússal bír, de ennyire nem éreztem át az éhséget, na meg kell még tartogatni valamit a következõ alkalomra is. Az én verzióm olyan furfangos nagy csavart nem rejt, egyszerûen csak sok minden van benne.

Esztétikai megjelenés: Kétrétegû csomagolásban érkezett a burger, a külsõ egy tipikus édesség/sütihez használt papírfajta ami saját logós matricájukkal zártak le. Ebbõl kibontva találunk egy alufóliás réteget is. Harmadik réteg sajnos nincsen pedig szíves örömest elcsomagoltam volna hajnalig is. Óriás buciba szerelve érkezett a belsõ, maga a buci tetejének közepén erõsen szezámmagos, amibõl a lendület az oldala felé haladva kissé alábbhagy. A hús szép egyenletesen vastag és formás, pontosan olyan széles mint a buci, erre valószínûleg odafigyeltek a gyártósoron. Bontás nélkül látni, hogy a sajt, bacon, húspogácsa és persze a lényeg a saláta is tuti benne van. Az alul lévõ salátaagy 5-6 darab szelet paradicsomot és jó pár csík kovi ubit rejt, ez tökéletesen láthatatlan kívülrõl. A felsõ rész a borjú húspogácsa felett rejtõzik, de a sajt olyan jól összeragasztotta a zsemle felsõ részével, hogy csak jelentõs roncsolással lehetett volna megbontani, ezért kihagytam. Félbevágva látszik, hogy ott a bacon is, nem lett elspórolva. Talán egy picivel szolidabb buciban jobban mutatna.

Pont: 9/10

Ízvilág: A húspogácsa jó szaftos önmagában, ami kifejezetten jól áll neki. Nincsen totál átsütve vannak kicsit lilásabb nyersebb foltok a közepében. Fûszerezettsége szolid, nincsen agyonborítva semmivel hagyja, hogy a borjúhús érzõdjön benne és ne a bors rengeteg. A bacon a húskíséret ami nem lett agyon pirítva, sõt inkább a nyers kategóriát közelíti meg, kár érte szerintem jobb lenne ha ropogna fogaink alatt. A sajt akár a csemperagasztó ereje, tényleg hihetetlen, hogy össze tudja fogni az alapanyagokat, ízre átlagos, állaga viszont extra nyúlós. A zöldségek közül az uborka kicsit fura, de nem rossz, meg tudnám szokni. A buci könnyen harapható és jól tartja magát, nem kezd atomjaira omlani az elsõ szorítás után. Az egész burger kellemesen szaftos, nem érezni sehol szárazkás jeleket, ebben bajnok nálam. Az aida szósz fõként majonézes, de tökéletesen harmonizál a többi hozzávalóval! 

Pont: 8/10

Mennyiség: Nagy, ezt kár is lenne firtatni mivel aki meglátja a buci méretet biztos elbizonytalanodik benne, hogy képes lesz elfogyasztani. A buci egy hajszállal már túllép a méretbeli határvonalon, azaz kicsit már nagy a töltelékhez képest. A hús korrekt szerintem legalább 15-18 dkg között mozog, igaz lapos, de méretes példány így könnyen eloszlik. Zöldségbõl jutott bõven, remekül nedvesti a buci alsó felét. Sajtból biztos sok van benne, mert a hús és a felsõ fele bucinak minden ponton ragaszkodik egymáshoz. Baconból pár csíkot ki lehet venni ha félbevágott módon szemléljük. Összességében lakató és sok, ha két mérsékelten éhes ember osztozik rajta akkor sem maradnak éhesek, tehát általában másfél emberre tökéletesen elég, bõ 5 órás adag.

Pont: 9/10

Kiszállítási idõ: Az e-mailben 50 perccel nyugtatnak, viszont nálam most a valóság jóval szebb eredményt hozott. 31 perc kellett csupán a futárnak, aki akkorát köszönt rám, hogy a másik kerületbõl is visszaköszöntek szerintem. A táv 3 kilométer és a rendelés pillanatában érvényes forgalmi körülmények alapján a térkép 7-8 perc közötti idõt mutat, azaz körülbelül 20 perc alatt megvolt a rendelésfelvétel és a gyártás. Szinte kiváló teljesítmény, de sajnos ez még kevés a dobogóhoz. A futár nem várja a borravalót, igaz ebben talán az  is közrejátszik, hogy van kiszállítási díj náluk.

Pont: 8/10

Ár/érték: A deluxe burger 2200 forintot jelent ami azért nem olcsó. Ennyiért már vadabb burgerek is elérhetõek, de persze itt fõként az adag dominál. A rendeléshez elvileg járt volna két darab palacsinta, ami valahol útközben elveszett vagy egyszerûen csak nem aktuális már a kiírás. A szállítási díj 100 forint ami ilyen tempó mellett egészen elfogadható, na meg ezzel egybõl redukálják a borravalóra szánt kreditet. Összességében egy jó és nagy burger, ami hozza a kötelezõ mintát. A borjúhús nekem külön bejött, mert szaftosabb, mint idõsebb barátai. A második esély talán a nagy benga közel félkilós rokonra irányul, de biztos, hogy nem fogok vele kapkodni.

Pont: 7/10

(ha szeretnéd, tudni merre van az Aida akkor KLIKK IDE és jó nagyban megmutatjuk!)

560true thumbnails under 315true true 800http://mitettemma.hu/wp-content/plugins/thethe-image-slider/style/skins/frame-black
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide1
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide2
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide3
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide4
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide5
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide6
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide7
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide8
 
 
 
 
 
 
 
 


Folytats a blogon ... mitettemma.hu/aida-sandwich-bar-es-pi...

sponsored links

Keres?s