A Nagy Rizsmentõ Akció

2013-09-26

sponsored links

Bár nem tegnap óta fõzök, néhány konyhai mumusom azért a mai napig van.

Az egyik ilyen a palacsintasütés, bár ezen a téren az utóbbi idõben szerintem látványosan fejlõdtem. Ez nem is csoda, mivel Bence unokaöcsém számára nem létezik az a "pajiszta"-mennyiség, ami sok lenne, ezért lelkesen gyakorlok a kedvéért.

A másik mumus a rizsfõzés. Ez a rizs igazi genyó: vagy lekvárrá fõ, vagy nyers marad a közepe, hiába csinálok mindent szabályosan. Ebbe a csapdába tegnap is sikerült beleszaladnom. Este csirkecombot sütöttünk, és zöldséges rizs lett volna a körete. Igen ám, de már megint erõsen "al dente" módon sikerült abszolválnom. Elkeseredett fejjel járkáltam, kicsit káromkodtam, és gondolkodtam, hogy akkor most mit fogunk enni. Végül meglett a megoldás: miután a csirkecomb megsült, a szaftjából öntöttünk kicsit a rizsre, és a hús után még forró sütõbe toltuk letakarva. A gázt elég hamar elzártam, nehogy most meg odaégjen. Nem is égett, viszont szerencsére bejött a számításom: beszívta a szaftot, és finom puhára párolódott!

Ennek úgy megörültem, hogy gondoltam, megér egy bejegyzést :-)
Hátha egyszer másnak is jól jön egy mentõöv.



Folytats a blogon ... valsagkonyha.blogspot.com/2013/09/a-n...

sponsored links

Keres?s