Áfonyakrémes piskótatekercs.

2018-07-08

sponsored links




Többször is megemlítettem már a bejegyzéseimben, hogy az egyik kedvenc tésztám a piskótatészta, mert röpke fél óra alatt elkészül, és általában egy nagyobb gáztepsiben sütöm meg. Azután a vékony tésztát van hogy csak egyszerûen házi sárgabaracklekvárral kenem meg, de van hogy különbözõ ízesítésû krémeket készítek. Mivel beszerezhetõ az áfonya, igaz az ára azért kicsit borsos, de néha ennyi kényeztetést szerintem megengedhetünk magunknak..... tehát kisült a piskótalap, adott volt az áfonya, így egy könnyû, habos áfonyakrémmel kentem meg.






 Hozzávalók a piskótához:

12,5 dkg porcukor 
1 cs vaníliás cukor
4 db tojás (nagy)
12,5 dkg liszt 
2 ek forró víz


A porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele a keverõtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és pár perc alatt, robotgéppel keverjük jó habosra.

Amikor már jó habos, állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig.

A lisztet szitáljuk hozzá a cukros-tojásos habhoz, majd fakanállal, óvatosan keverjük, forgassuk össze.

Egy gáztepsit béleljünk ki sütõpapírral, majd egyenletesen kenjük rá a masszát. (kb. 37x33 cm-es gáztepsi)

Helyezzük be elõmelegített sütõbe, majd közepes hõmérsékleten kb.15 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem.)
 
Egy nagyobb sütõpapírt enyhén szórjunk meg liszttel, majd a sütõbõl kivett tésztát, rögtön fordítsuk rá. Ezután óvatosan húzzuk le róla a sütõpapírt, majd egy nedves konyharuhával takarjuk le a tésztát. (A konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nedves legyen.)

Amikor a tészta már éppen csak langyos, vegyük le a konyharuhát, és a sütõpapírral együtt tekerjük fel, majd úgy hagyjuk teljesen kihûlni. (Én legalább kétszer ki és fel tekerem, majd hagyom teljesen kihûlni.)





 Karamellizált áfonya hozzávalói:

30 dkg áfonya
1 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
1 kk õrölt fahéj


Az áfonyát tegyük egy tányérba, majd szórjuk meg a barna cukorral, a vaníliás cukorral, és az õrölt fahéjjal, keverjük össze, majd tegyük be a mikróba, és 1-2 perc alatt karamellizáljuk meg. Közben egyszer óvatosan keverjük meg, arra figyelve, hogy ne törjük nagyon össze az áfonyaszemeket.

Ezután vegyük ki a mikróból, majd hûtsük ki teljesen mielõtt a krémhez kevernénk.

 
 Áfonyakrém hozzávalói:

30 dkg elõzõleg karamellizált áfonya
25 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2-3 dl Meggle cukrászhab


A mascarponét keverjük simára a porcukorral, és a vaníliás cukorral.

A Meggle cukrászhabot (habtejszín) verjük fel kemény habbá, óvatosan keverjük, forgassuk össze a mascarponekrémmel, majd felezzük el a krémet. (A felvert tejszínhabot apránként keverjük hozzá, arra figyelve, hogy egy közepesen kemény krémet kapjunk.)

A megfelezett krém egyik feléhez adjuk hozzá az elõzõleg megkaramellizált, és teljesen kihûtött áfonyát, majd óvatosan egy keverõkanállal, keverjük össze, vigyázva hogy a habos-krém, ne nagyon törjön.





A teljesen kihûlt piskótát tekerjük ki, egyenletesen kenjük meg az áfonyakrémmel, majd óvatosan tekerjük fel.

Ezután vonjuk be a tekercset a félretett fehér krémmel, majd ízlés szerint díszítsük áfonyával.

Az elkészült áfonyakrémes piskótatekercset ezután tegyük be pár órára (v. egész éjszakára) a hûtõbe, hogy kellõen megdermedjen és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás elõtt vegyük ki a süteményt a hûtõbõl, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.



Folytats a blogon ... gizi-receptjei.blogspot.com/2018/07/a...

sponsored links

Keres?s