Stollen szelet

2017-12-08

sponsored links

Itt olvasható, hogy hogyan készítettem a stollent tavaly, és miért nem sikerült igazán jól. Viszont pohárkrémben fantasztikusan finom lett. Más megszáradt süteményt is fel lehet javítani így. 
A stollenbõl két rúd lett. A másikból ugyanazzal a recepttel stollen szelet készült hasonló ízhatással. 
A nagylányomtól kölcsönkért üvegtál aljára simítottam az összetört sütemény egyik felét, rá a pudingot, majd a maradék sütit. 1 zacskó tejszínízû pudingport fõztem meg 6 dl tejjel, kis cukorral. Végül megkoronáztam egy réteg gyümölcskocsonyával.  Illéskrisz receptje alapján.
6 evõkanál baracklekvár, 1 narancs leve. Kis cukor és 1 tortazselé (õ zselatint használt). A zselét összekevertem a cukorral és 1 dl vízzel. Felforraltam, majd belekevertem a lekvárt és a narancslét. Nem lett teljesen szilárd, így legalább átjárta a süteményt.
A stollen, más néven Christstollen (Krisztuskalács) egy hagyományosan német karácsonyi édesség. Alakja a bepólyált Kisjézusra emlékeztet, hiszen ebben a vásárlásra buzdító világban sem lenne szabad elfeledkeznünk a karácson lényegérõl: Isten emberré lett egy kis csecsemõ testében. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az õ egyszülött fiát adta, hogy aki hisz õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János evangéliuma 3.rész 16. vers)









Folytats a blogon ... korsocska.blogspot.com/2017/12/stolle...

sponsored links

Keres?s