Rozé kacsamell

2017-04-24

sponsored links

IMG 4182

Az elkészítés menete:

  • A kacsamelleket letisztítjuk, lehártyázzuk, a lelógó esetleges darabkákat eltávolítjuk - vagyis egy-egy szép és formás mellett teszünk a deszkánkra
  • A bõrös oldalt nagyon éles késsel beirdaljuk úgy, hogy azért a húsba ne nagyon vágjunk bele
  • Serpenyõt teszünk a tûzre, amit klasszul fel is forrósítunk. Nem öntünk bele olajat sem vajat, szárazon dolgozunk
  • Két darab elõkészített kacsamellet teszünk a serpenyõbe, természetesen bõrükkel lefelé. Hagyjuk, hogy szépen süljenek, finoman sercegjenek. Három, maximum négy percig sütjük - közben sózunk és borsozunk is.
  • Megfordítjuk a húsokat, most a megpirult bõrös felük felülre kerül. Ismét sózunk és borsozunk. Fontos dolog, hogy nem szurkáljuk a melleket, hanem csipesszel dolgozunk! Ismét 3-4 perc a menetidõ, de közben már az oldalukat is piríthatjuk a kacsamelleknek.
  • A sütõnket már beállítottuk 100 C-ra, majd a megsütött húsokat betoljuk a sütõtérbe úgy, hogy teszünk még rájuk egy-egy kocka vajat és rozmaring ágat is.
  • 8-10 percig hagyjuk a megsült melleket, majd kivéve még egy pár percig pihentetjük õket.
  • Szép, egyenletes szeletekre vágom mindet, majd krémes, finom ízvilágú burgonyapürével tálaljuk a nagyérdemûnek ezt a csodálatos ételt.

 IMG 4126

IMG 4129

IMG 4135

IMG 4138

IMG 4143

IMG 4148

IMG 4151

IMG 4161

IMG 4163

IMG 4168

IMG 4169

IMG 4170

IMG 4176

IMG 4181

IMG 4184

Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket:
facebook_1.jpg

insatgram.jpg

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Folytats a blogon ... husimado-eger.blog.hu/2017/04/24/roze...

sponsored links

Keres?s