Pulykamelles-lilahagymás lepény.

2017-02-15

sponsored links




Borongós, ködös, hideg téli napon mint pl. ez a mai is, varázsoljunk egy színes lepényt a tányérunkra, melytõl még a kedvünk is jobb lesz. A készen megvásárolható leveles tésztának, köszönhetõen, csak a lilahagyma párolására, és a hús pácolására kell hosszabb idõt szentelnünk, így érdemes azokkal kezdeni. Amikor pedig mindent elõkészítettünk, csak össze kell állítani a lepényt, majd irány a sütõ. Kb. 20 perc múlva pedig már tálalhatunk is. Az édeskés hagymához, és a sós sült húshoz nagyon jól illik a kissé savanykás paradicsom, így kár lenne lehagyni a lepényrõl.                                   





 Hozzávalók 2 lepényhez:

1 cs leveles tészta 
1 kisebb tojás


Az elõnyújtott leveles tésztát vágjuk fel négy egyforma darabra, majd kettõt-kettõt helyezzünk egymásra. 

Ezután egy villával, mélyebben böködjük meg több helyen, majd kenjük le a felvert egész tojással.  

Helyezzük be elõmelegített sütõbe, majd közepesnél kicsit magasabb hõfokon 20-25 perc alatt süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem)


 Pulykamell hozzávalói:

20 dkg pulykamell 
õrölt színes bors
kakukkfû
2 ek olívaolaj
6 db koktélparadicsom


A pulykamellet vágjuk fel kisebb kockákra, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg kakukkfûvel, kanalazzuk rá az olajat, alaposan keverjük össze, majd hagyjuk egy fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

Ezután tegyük egy teflon serpenyõbe, és kb. tíz perc alatt süssük készre, majd szedjük ki a húst, és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékba tegyük bele a koktélparadicsomot, és pár perc alatt futtassuk meg. (arra figyeljünk, nehogy túlsüssük)





 Lilahagyma hozzávalói:

3-4 db lilahagyma
2-3 ek méz
2 ek barna cukor
1 mk só
1 mk kakukkfû
õrölt színes bors (ízlés szerint)
2 dl édes vörösbor
1 tk balzsamecet
2 ek olívaolaj


A hagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vékonyan szeleteljük fel.

Egy serpenyõbe olvasszuk fel a mézet, majd adjuk hozzá a barna cukrot, és pár pillanat alatt, állandó keverés mellett, karamellizáljuk meg.

Ezután adjuk hozzá az olívaolajat, és a vékonyra felszeletelt hagymát, majd szórjuk meg a sóval, keverjük alaposan össze, és addig pároljuk, még kissé összeesik.

Ezután ízlés szerint szórjuk meg õrölt színes borssal, és kakukkfûvel, adjuk hozzá a balzsamecetet, majd öntsük fel annyi vörösborral, hogy éppen csak ellepje.

Fedjük le a serpenyõt, majd addig pároljuk míg a hagyma puhára párolódik, és éppen csak marad alatta lé.

Ezután a hagymát szedjük ki a serpenyõbõl, és közben alaposan csepegtessük le.

A visszamaradt levet tegyük vissza a tûzre, és kicsit sûrítsük be, karamellizáljuk meg.





Az egyik pirosra sült lepényre kanalazzuk rá az elkészült lilahagyma felét, majd rakjuk rá az elõzõleg megsütött pulykamellnek szintén a felét.

Ezután tegyük rá a koktélparadicsomot, majd locsoljuk meg a hagyma karamellizált levével. (a másik tésztával is így járjunk el)

Helyezzük be elõmelegített sütõbe, majd 10-15 perc alatt kicsit süssük össze.

A sütõbõl kivéve hagyjuk pár percet hûlni a lepényt, majd helyezzük tányérra, és úgy kínáljuk.

A ropogósra sült leveles tészta, az édeskés hagymával, a sült hússal, és a paradicsommal együtt nagyon finom. A kissé savanykás paradicsom pedig különösen jól illik az édeskés hagymához és a sós sült húshoz, így kár lenne lehagyni.



Folytats a blogon ... gizi-receptjei.blogspot.com/2017/02/p...

sponsored links

Keres?s