Padlizsánkrém, kicsit másképp

2014-08-12

sponsored links


A padlizsán az erdélyi ember számára parázson sül. Miután lehúzzuk a héját, fakéssel összetörjük, sóval, borssal ízesítjük, reszelt hagymával bolondítjuk, aki szereti, majonézzel kavarja ki. Természetesen én is erdélyi ember vagyok és szeretem ezt a fajta padlizsánrémet, de a padlizsánkrém bizniszben is megmutatkoztak rajtam a rebellis hajlamok. Elõször a fakést cseréltem le késes aprítóra, ami nagyon bevált mert a krém habbá nemesült, amit leginkább melegen szerettünk fogyasztani. Megsüttöttük a padlizsánt (na ez külön történet, mert a sütés mindig sörözéssel járt együtt, védekezni a füst meg a meleg ellen), parázson, lehúztam a héját, beledobtam az aprítóba, tettem hozzá egy fej négybe vágott hagymát, aztán durr bele! Majonézt kevertem, megsóztam, borsoztam és azt is betöltöttem az aprítóba. Még egy kicsit kavartam és kész is volt a mennyei padlizsánhab, amit kenyérre halmozva friss kerti paradicsommal burkoltunk. 
Idén még egyet csavartam a témán, azért is mert a piacon megjelentek a "kicsit más" padlizsánok: a kerek világoslila, meg a fehér. Természetesen kíváncsi lettem, mi ez a nagy színeskedés s mindkettõbõl vettem. Párolt zöldségnek indítottam, amibõl krém lett.

Padlizsánkrém

Hozzávalók: ...

Folytats a blogon ... finomsagaim.blogspot.com/2014/08/padl...

sponsored links

Keres?s