Narancsos-mézes csirkecombok csilis lencsével

2015-01-22

sponsored links


Emlékezetem szerint még sosem készítettem narancsos húsételt, ezért amikor megakadt a szemem ezen a recepten, úgy éreztem, ki kell próbálnom. Meg is vettem a hozzávalókat, de az elkészítés hetekig váratott magára. Pedig olyan mutatós étel, passzolt volna az ünnepi asztalra is. De jobb késõn, mint soha. :)
Bevallom, lencsét még sosem fõztem, sõt eddig csak kétszer ettem életemben, egyszer fõzeléknek, most szilveszterkor pedig salátának. De a fõzeléket és a salátának valót is Anyától kaptam. Mivel mindkét alkalommal ízlett a lencse, úgy voltam vele, itt az ideje, hogy én is közelebbrõl megismerkedjem vele, már ami az elkészítését illeti. Na, az bizony hagyott némi kívánnivalót maga után, ui. elsõre picit szerintem túlfõztem, legalábbis látványra úgy tûnt. Ennek ellenére ízlett a végeredmény, a narancsos-mézes husi pedig szintúgy. Sajnos vagy nem sajnos, de ezzel magamra maradtam, mert a Kutyafül sem a lencsét, sem a csirkecombot nem kedveli. Kétszeresen is jól jártam, hiszen azon túl, hogy jót ettem belõle, 2-3 napra elegendõ ebédem lett.

Hozzávalók 4 személyre:

Húshoz:
4 egész csirkecomb
1 közepes narancs ...

Folytats a blogon ... suniskanal.blogspot.com/2015/01/naran...

sponsored links

Keres?s