Lazac, pulyka, karácsonyi kenyér

2014-12-21

sponsored links

karácsony_pulyka_megsült.jpg

Hetek óta azon agyalok mit fõzzek karácsonyra, gondolom nem vagyok egyedül. Nos, ami most jön, azt bátran ajánlhatom azoknak, akik még küzdenek a kérdéssel, ez volt ugyanis a tavalyi menü nálunk. Egy éve mikor elkészült minden, gondolkoztam is rajta, hogy december 30-a környékén kiposztolni nem lenne túl jó ötlet, úgyhogy meghagytam inkább a következõ évre, ha már ilyen jól sikerült. Mert a képeket végignézve simán megenném most is, ráadásul kitettem magamért, két fõétel, és még desszert is van.

Elsõ fogás, amit szentestére szántam, természetesen az egyik sláger, a hal. Abból is a lazac. Itt most lehet egyeseknek beugrik hogy "unalmas", de mi van akkor, ha azt mondom  Wellington módra, tésztába csomagolva készítjük? Szerintem mindjárt más, emiatt is döntöttem végül mellette. Ropogós vajas tészta, benne szaftos lazachús, megbolondítva egy mustáros fûszervajas történettel. Mellé egész egyszerûen kevés párolt brokkoli, meg egy gyors tartár. Akinek ez esetleg így nem lenne elég kihívás, készíthet mellé hollandi mártást is.

December 25-ikére szintén egy klasszikust választottam, a pulykát. Abból is egy töltött változatot, mert egyébként nem sok töltött húst eszünk, illetve a melle töltve több embernek is teljesen elég, és így nem kell bíbelõdni egy egész pulykával. És hogy ne legyen annyira "unalmas" ez sem, a töltelékhez kolbászt, gesztenyét, májat, almát, zsályát használtam, és nem csalódtam. A ropogósra ...


Folytats a blogon ... fast-food.blog.hu/2014/12/21/karacson...

sponsored links

Keres?s