Kolbászos gombaleves

2017-12-16

sponsored links

Hozzávalók:
25 dkg fehér csiperke gomba
1 kisebb szál sárgarépa
1 kicsi fej hagyma
1 ek. apróra vágott bacon
1 bõ arasznyi füstölt kolbász
1 dl tejföl
1 ek. liszt+ a nokedlihez amennyit a tojás felvesz
1 db tojás
ételízesítõ, bors ízlés szerint
pici olaj
1 ek. összavágott petrezselyemzöld
Elkészítés:
A hagymát nagyon apróra vágjuk, és egy lábosba kevés olajra tesszük. Tényleg csak annyira, hogy fényes legyen alatta a felület. Mehet hozzá a bacon és a karikázott kolbász. Kicsit összepirítjuk, aztán amikor a hagyma már üveges, a kolbász pedig kapott egy kis kérget, hozzá tesszük az idõközben megtisztított és aránylag vékonyra karikázott sárgarépát is. Picit hagyjuk együtt párolódni egy kanál víz kíséretében. Míg ez megtörténik, addig a gombát megtisztítjuk és feldaraboljuk. Lábosba dobjuk, megszórjuk frissel õrölt borssal, sóval vagy ételízesítõvel. Fedõ alatt pároljuk tovább. Amikor már a sárgarépát ketté lehet a fakanállal vágni, akkor felöntjük annyi vízzel, hogy ha belekerül a nokedli, egy kis tartalmas levest kapjunk majd. Míg összefõ, addig a tojást felverjük egy csipet sóval, és annyi lisztet keverünk bele, hogy ne túl kemény nokedlitésztát kapjunk. Ezt a fövõ levesbe szaggatjuk. Mivel kis mennyiség, én nem szoktam ilyenkor elõvenni a szaggatót, hanem egy kávéskanál segítségével egybõl a tálkából varázsolom a lábosba a kis "kukacokat". Pár perc kell a nokedlinek is takarék lángon, s ez az idõ pont elég arra, hogy a tejfölbõl és a lisztbõl pici vízzel habarást készítsünk, amit aztán egy kanálnyi forró levessel felengedünk, majd belecsorgatunk a levesünkbe. Összeforraljuk, és már nincs más tennivalónk, mint az összevagdalt friss petrezselyemmel megszórni.


Ma reggel még nem igazán tudtam, mi legyen az ebéd. de azt éreztem, leves mindeképpen kell. Esõs, somorú az idõ, kell egy kis belsõ melegítés :-) Volt a pulton pár fej gomba, s a hûtõben is találtam ezt-azt. Tökéletes kis leves lett belõle, a férjem kétszer merte tele  a tányérját!

Folytats a blogon ... ugymintotthon.blogspot.com/2017/12/ko...

sponsored links

Keres?s