Joghurtos-tejszínes epertorta

2018-05-11

sponsored links

Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához (12-13 szelet)
A tortalaphoz:
7 tojás fehérje
5 kanál cukor
3 csapott kanál kókuszliszt
3 csapott kanál búzaliszt
1 csapott kanál étkezési keményítõ
csipet só
pár csepp citromlé
A krémhez:
1,2 l magas zsírtartalmú joghurt (görög joghurt)
5 dl tejszín
200 g porcukor
40 g porzselatin
800 g eper
A glazúrhoz:
15 dkg glükóz
15 dkg cukor
75 g víz
150 g fehér csokoládé
150 g sûrített tej
10 g zselatin
50 g víz
pár csepp ételfesték

A tojások fehérjét keményre verjük a sóval és a citromlével, a cukorral,  majd óvatosan beleforgatjuk a kókuszlisztet, a búzalisztet és a keményítõt. Sütõpapírral bélelt kapcsos tortaformába simítjuk és 180 C fokra elõmelegített sütõben tûpróbáig sütjük. A teteje épp, hogy rózsaszínûre pirul.
A zselatint 1 dl tejszínbe keverjük, pár perc után addig melegítjük, amíg meleg lesz a folyadék, de nem forr. A maradék tejszínt keményre verjük a porcukorral.
A kihûlt piskóta köré tortakarikát helyezünk, majd a forma oldalához szorosan félbe vágott eperszemeket helyezünk. Pár szem epret félreteszünk a díszítéshez, a többit apróra kockázzuk. 
A joghurtba belekeverjük a kissé meghûlt zselatinos tejszínt, a felvert habot, majd az eperkockákat és hagyjuk kissé megszilárdulni. Ha a krém már nem folyik, ráöntjük a piskótára, a tetejét szépen elegyengetjük és alaposan behûtjük.
Elkészítjük a glazúrt: a 75 g vizet összefelforraljuk a glükóz sziruppal, a cukorral, majd a sûrített tejjel. A zselatint összekeverjük az 50 ml vízzel és állni hagyjuk pár percet. A felforralt szirupot levesszük a tûzrõl, belekeverjük a csokoládékockákat, majd a zselatinpépet. Szitán átszûrjük, majd addig hûtjük, amíg tejfölszerûre nem sûrûsödik.
A tortáról eltávolítjuk a karikát és leöntjük a glazúrral. 
Ostyával, eperszemekkel díszítjük.





Folytats a blogon ... kisildi.blogspot.com/2018/05/joghurto...

sponsored links

Keres?s