HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Túl az aggodalmakon? 2017/024

AggĂłdni mindenki szokott. 

Te is, Õ is, Én is? 

Van rĂĄ okunk: hiszen annyi a bizonytalansĂĄg, a kĂŠtely, annyira kĂŠplĂŠkeny ĂŠs kiszĂĄmĂ­thatatlan minden, hogy ember legyen a talpĂĄn, aki sziklaszilĂĄrdan ? fĂŠlelmek nĂŠlkĂźl ? kĂŠpes szembenĂŠzni a jĂśvĂľvel. 

Így aztĂĄn aggĂłdunk mindenen: munkĂĄn, szerelmen, csalĂĄdon, kapcsolatokon, anyagiakon, egĂŠszsĂŠgen, betegsĂŠgen, ha esik, ha fĂşj, ha tĂśrtĂŠnik velĂźnk valami, de azon is, ha nem? 

A vĂŠgtelensĂŠgig kĂŠpesek vagyunk felidegesĂ­teni magunkat ? s ha vĂŠgsĂľ soron kiderĂźl, hogy ok nĂŠlkĂźl cidriztĂźnk ? rĂśgvest talĂĄlunk mĂĄst, amin Ăşjfent tĂśvig rĂĄghatjuk a kĂśrmĂźnket? 

Nincs ez Ă­gy jĂłl.  

Az ĂŠlet ĂŠrtĂŠkes pillanatait pazaroljuk el ? homokszemkĂŠnt peregnek ki az ujjaink kĂśzĂźl, ĂŠs ĂŠszre sem vesszĂźk azt, ami igazĂĄbĂłl fontos lenne. 

Mert tĂşl az aggodalmakon, ott van az ÉLET, a maga fantasztikus szĂŠpsĂŠgĂŠvel, kihagyhatatlan lehetĂľsĂŠgeivel, semmivel sem ĂśsszehasonlĂ­thatĂł izgalmaival. De mindezt ? gĂśrcsben ĂĄllĂł gyomorral, ĂŠs a kĂŠtelyektĂľl elhomĂĄlyosult lĂĄtĂĄssal nem tudjuk ĂŠlvezni? 

A megoldĂĄs pedig egyszerĂť: engedd el a mĂşltat, ne fĂźrkĂŠszd a jĂśvĂľt, hanem ÉLJ MOST!