Fûszeres csirkesült rizottóval

2017-12-17

sponsored links

Téli illatos fûszerekkel az egyszerû csirkehúsból is ünnepi ételt varázsolhatunk. A kurkumás rizottó pedig méltó kísérõje ennek az illatos csirkesültnek.


Hozzávalók (4 személy részére): 4 csirke alsó ? , felsõcomb egyben, 2 hagyma, ízlés szerint: fahéj, szegfûszeg, ánizs, gyömbér, bors, só, 3 ? 4 evõkanál méz, kevés olaj. A rizottóhoz: 35 dkg szép gömbölyded szemû rizs (vagy rizottónak való rizs), 1 teáskanál kurkuma, 1 hagyma, fél dl fehérbor, fél liter húsleves, 10 dkg reszelt parmezán, só,  4 evõkanál olaj.

Elkészítése: A csirkecombot sózzuk, borsozzuk, kevés olajon fehéredésig pirítjuk, olajjal kikent tepsibe helyezzük, hozzáadjuk a felvágott hagymát, a mozsárban kissé megtört fûszereket, felöntjük annyi vízzel ami majdnem ellepi, alufóliával lefödve, elõmelegített sütõben kb 1 óra alatt puhára pároljuk, majd kifödjük, megkenjük a mézzel, és pirosra sütjük.  A  finomra aprított hagymát kevés felforrósított olajon üvegesre dinszteljük, vigyázva, hogy ne égjen meg, hozzáadjuka kurkumát,  a rizst, picit átforgatjuk az olajon amíg fehéredni kezd, sózzuk, hozzáöntjük a fehérbort, addig kavargatjuk, míg az alkohol elpárolog, a bort felissza a rizs, ezután fokozatosan adjuk hozzá a húslevest, egyszerre csak annyit, amennyit 5 - 6 perc alatt beszív a rizs. Amikor a rizs megpuhult, de nem szétfõtt hozzákavarjuk a parmezánt. 

Folytats a blogon ... makacskakonyhaja.blogspot.com/2017/12...

sponsored links

Keres?s