Fûszeres csirkemell túrós-cukkini roláddal.

2017-08-11

sponsored links




A hétvégére ugyan kicsit enyhül a meleg, én mégis egy egyszerûen, és gyorsan elkészíthetõ recepttel adnék ötletet a hétvégi ebéd elkészítéséhez. A körözöttel töltött cukkini tekerccsel érdemes kezdeni, mert az összeállítása igaz nem vesz túl sok idõt igénybe, viszont a hûtõben pár órát el kell hogy töltsön ahhoz, hogy szépen feltudjuk majd szeletelni.  A készre sütött csirkemellet egy fûszeres-olívaolajos pácba tettem, majd tálalásig melegen tartottam. Ezalatt az idõ alatt az ízek jól átjárták az omlós-szaftos húst. A fûszeres csirkemellhez pedig nagyon jól illett a hideg túrós-cukkini rolád. (A recept megjelent a Küldd el a Recepted Júliusi lapszámában.)






Fûszeres csirkemell hozzávalói:

2 db csirkemellfilé
4 + 2 ek olívaolaj
1/2 citrom leve
csili (ízlés szerint)
színes õrölt bors


A csirkemellfilét vágjuk vastagabb szeletekre. (én egyszerûen csak kétfelé vágtam)

 Ezután sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellõen átjárják.

Egy jénai tálba tegyünk 4 evõkanál olívaolajat, majd facsarjuk hozzá a citromlevet, adjunk hozzá ízlés szerint csilit, egy kevés sót és õrölt színes borsot, majd keverjük össze.

Egy serpenyõbe hevítsünk fel 2 evõkanál olívaolajat, majd óvatosan helyezzük bele a befûszerezett csirkemell szeleteket, majd kb. 10 perc alatt, mindkét oldalát süssük szép pirosra. (én sütés közben többször átfordítottam, hogy egyenletesen süljön a hús)

Amikor a hússzeletek készre sültek, tegyük az elõzõleg összekevert pácba, majd forgassuk alaposan bele, és tálalásig tartsuk melegen.




Túrós-cukkini rolád hozzávalói:

1 db zsenge cukkini
25 dkg túró
1 kisebb vöröshagyma
õrölt fehér bors
csipet pirospaprika
egész köménymag (ízlés szerint)


A hagymát vágjuk fel nagyon apróra, majd adjuk az elõzõleg villával összetört túróhoz. 

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg köménymaggal, és egy csipet pirospaprikával, majd alaposan keverjük össze.

A cukkinit egy zöldséghámozóval (v. éles késsel) vékonyan szeleteljük fel, majd tegyük enyhén sós, forrásba lévõ vízbe, és blansírozzuk 1 percig. (csakis 1 percig hagyjuk a forrásban lévõ vízben, mert különben szétfõl)

Ezután öntsük le a forró vizet, és rögtön tegyük át hideg vízbe, majd terítsünk a konyhapultra egy tiszta konyharuhát, és helyezzük rá a cukkini csíkokat, hogy felszívja a nedvességet.

Vágjunk le egy nagyobb darab folpack fóliát, majd helyezzük rá a cukkini csíkokat úgy, hogy kicsit fedjék egymást.

Ezután az alsó szélétõl kicsit beljebb, helyezzük rá a fûszeres túrót, majd a fólia segítségével tekerjük szorosan fel. (amikor feltekertük, fogjuk meg a fólia két végét, és többször, hosszan húzzuk meg az asztalon, hogy jó szoros legyen a tekercs, és szép formája legyen)

Ezután tegyük be a hûtõbe 1-2 órára, hogy kellõen lehûljön, az ízek jól összeérjenek, és szépen feltudjuk majd szeletelni.

Tálalás elõtt vegyük ki a hûtõbõl a cukkinitekercset, óvatosan csomagoljuk ki a fóliából, egy papírtörlõvel kicsit itassuk le a nedvességet, majd egy éles késsel, ízlés szerint szeleteljük fel.




Tálalás elõtt helyezzük tányérra a felszeletelt túrós-cukkini roládot, majd tegyük mellé a fûszeres csirkemellszelet, és úgy kínáljuk.



Folytats a blogon ... gizi-receptjei.blogspot.com/2017/08/f...

sponsored links

Keres?s