Fahéjas mandulatorta mangóval (lisztmentes)

2014-12-01

sponsored links


Kedves meghívást kaptam Orsitól, alias Kabócától, a Kabóca a konyhában blog háziasszonyától, aki a 28. SAD! kapcsán invitált, hogy játsszak. Korábban már láttam a kiírást, és el is gondolkodtam rajta, hogy újra részt veszek a játékban, ui. a téma ezúttal a fahéj, amit nagyon-nagyon szeretek. Aztán valahogy túllendültem a dolgon. De a meghívóra már nem akartam nemet mondani, mert emlékszem rá, nekem is milyen jól esett, amikor anno az általam vezényelt SAD! fordulóra beérkeztek a jelentkezések, illetve az is él még bennem, hogy kicsit elkenõdtem, amikor láttam, alig-alig sikerült megmozgatnom pár emberkét. Tehát már két okom is volt, hogy ne mondjak nemet Kabóca hívására: az egyik ugyebár a fahéj szeretete, a másik pedig a "ne hagyjuk cserben Orsit"-gondolat.
A SAD! mint játék egy csöppet "kiégett", és talán érthetõ, hogy egy idõ után legtöbben elveszítjük az érdeklõdésünket, de ha jó a téma, akkor miért ne lehetne idõrõl-idõre újjáéleszteni. Márpedig számomra ez a mostani téma érdekes, és bár nem állítom, hogy a tortám kapcsán a kreativitásom õrült magasságokban járt, tekintve, hogy nem én találtam ki, de a játéknak hála egy kicsit megint elõtérbe ...

Folytats a blogon ... suniskanal.blogspot.com/2014/12/fahej...

sponsored links

Keres?s