Eperjoghurt fagylalt gyömbérrel

2014-05-29

sponsored links


Az eperrel egyszerűen nem tudok betelni. Mégsem keverhetem mindig joghurtba, vagy különböző sütiket sem süthetek belőle egymás után, mert az egyáltalán nem kedvezne a kilóinknak, amitől ugyebár nagyon meg akarunk szabadulni. Persze lehet csinálni fogyókúrás süteményt is, de én most fagyira vágytam, ami az én verziómban szintén nem diétás, de napi 2 gömb miatt még nem fogom a fejemet a falba verni.
Azért is esett most a választás a fagylaltra, mert a Kutyafül pár napja már mondogatta, hogy meghív fagyizni. Én azonban hajthatatlan voltam, mert kb. 3 éve sem sütit, sem fagyit nem veszek már cukrászdában. Élvezem, hogy megcsinálhatom én magam is, és úgy, ahogy szeretem, ill. az sem utolsó szempont, hogy házilag elkészítve kicsivel kevesebbe is kerül. Így aztán a Kutyának is várnia kell, amíg az ilyen vagy olyan ízű jeges finomság itthon előállítódik. Szerencsére türelmes, és nem csábul el a cukrászdás édességekre.
Joghurtos eperfagyit egyébként már csináltam, de az nem volt krémes állagú, lévén, hogy a joghurtban elég sok a folyadék. Én viszont csak a selymesen lágy fagylaltokat szeretem. Ezért most egy krémes változatot próbáltam ki, ami bár nem ...

Folytatás a blogon ... suniskanal.blogspot.com/2014/05/eperj...

sponsored links

Keresés




Gasztroblogok