Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Egy lazulós nap vissza Pueblába
sponsored links
Három nagyon szép és tartalmas napot töltöttünk Oaxaca-ban, és most visszaautózunk Pueblába, hogy ismét egy kicsit együtt lehessünk a barátainkkal - meg egy kicsit lazuljunk is. Az elmúlt napokban tényleg rengeteget mentünk - na ezt nem panaszkodás miatt mondom, csak amikor az ember ilyen távolra eljön, akkor minden percet fel akar használni az élményszerzésre. Ezzel mi is így vagyunk, de van az a pont, amikor szükség van egy kis pihenésre.
Reggel felébredtünk, kicsit még lustálkodtunk, felhívtuk az otthoniakat - majd szépen összepakoltunk a cuccainkat. Nagyon nem kellett sietni, az itteni szállodások 11-12 körül kérik, hogy hagyjuk el a szállást úgyhogy nem kapkodtunk. Összepakoltuk a bõröndöt, laptopot - majd kiszaladtunk reggelizni. Úgy gondoltuk, hogy a fõtéren vagy a piacon fogunk reggelizni - de aztán szinte a szállodával szemben találtunk egy egyszerû, de tiszta és rendes kis helyet - ahol le is huppantunk. Nem vacakoltunk sokáig, rendeltünk két capuccinot, meg két tortas-t. Eszter vega változatot kért, mert kezd telítõdni a húsoktól ( jelzem én mint Húsimádó ettõl mereven elhatárolódok ), én pedig chorizo-sokat kértem. Olyan éhesek voltunk, hogy egy-egy szeletet már be is toltunk, amikor Eszti szólt, hogy le sem fotóztam... Gyorsan megörökítettem õket, aztán el is tûntek a tányérról. Nagyon jól készítik ezeket a gyakorlatilag meleg szendvicseket, mert rengeteg zöldség van bennük, meg kapnak egy finom kis csípõsséget, ott az avokádó - szóval nagyon etetik magukat.
A zárt és õrzött parkolóból elhoztuk a kisautót, kiverekedtük magunkat a város nyüzsgõ külvárosi részén, majd ráálltunk az autóútra, autópályára. Nagy élmények nem történtek, 3,5 óra monoton utazás - talán egy nagyon érdekes sztori volt, amire azért már fel voltunk készítve. Tehát mész az autópályán, aztán idõnként fizetõ kapuk vannak, kifizeted a zsetont, és haladsz tovább. Mi is átmentünk már egy-két kapun gond nélkül - amikor már messzirõl láttuk, hogy nagyon sokan állnak a kapuk elõtt. Ha nem kapjuk meg az elõzetes infót, akkor betojtunk volna - mert fekete, nagy kalapos, marcona mexikói férfiak és táblákat szorongató asszonyok állták el az utunkat. Rendõr, katona, jegyárus sehol, a fülkék üresen tátonganak. Az ablakot félig lehúzom (egyébként minden ajtó zárva van), majd a vezér elkezd hadarni valamit. Jelzem, hogy nem értem - Õk hangosan, de nem erõszakosan jelzik, hogy most nekik fizetünk... Lobogtatnak egy 50 pesóst, én adok nekik 40-et - és mindenki boldog. Ha nem lett volna ez a tüntetés vagy polgári engedetlenség, akkor 86 pesó lett volna az út - így ezt a szakaszt megúsztuk olcsóbban. Tehát belecsöppentünk egy demonstrációba - amirõl azért fotókat nem mertem készíteni.
Az uncsi út másik érdekessége az volt, hogy megálltunk kávézni. Így tíz nap után már kezdenek oldódni a rossz beidegzõdéseink, a mindenkiben drogdílert látó szemléletünk már kezd letisztulni. Tehát megálltunk egy autópálya melletti benzinkútnál, illetve a mellette lévõ kávézónál. Belépve kellemes klíma, csinos és kedves pultos lányok fogadnak bennünket - leülünk, rendelünk kávét, frissen facsart gyümölcsleveket - és csak ámulunk. A szomszéd asztalnál olyan kajákat fogyasztanak, hogy ha nem most reggeliztünk volna, akkor már rendelnék is. A wc patika tisztaságú, ingyenes. Az italok hidegek, szóval soroljam még?
Tehát vetkõzzük le az elõítéleteinket, fogadjuk el, hogy például Mexikóváros nem veszélytelen, este azért nem feltétlen biztonságos az országút - de ilyenkor kis odafigyeléssel tök normális a közlekedés és az ország. Persze figyelni kell, fokozottabb az odafigyelés az autódra, az értékeidre - de közel sem olyan drámai a helyzet, mint ahogy azt elõzetesen gondoltuk.
Szépen megérkeztünk Pueblába, a házigazdánk készített nekünk egy nagyszerû levest, aminek az a neve, hogy Sopa de Lima - és amit egyszer majd otthon én is elkészítek. Röviden egy csirkeszárnyakra alapuló, lime-os, szegfûszeget és fahéjat is tartalmazó levesrõl van szó, amit langyosan illik elfogyasztani. Olyan jól esett, hogy én szedtem még egyet...
Ezt követõen még elgurulunk egy szupermarketbe, ami bárhol Európában megállná a helyét. Benn az üzleten belül susi bár, önálló pékség és olyan hentes- és húsrészleg van, hogy az állam leesik. Omlanak le a sztereotípiák, mert ez a Mexikó nem az a sombrerós, szamáron közlekedõ világot tárja elénk, mint amit néha mi otthon elképzelünk. Persze óriási a szakadék a társadalom két véglete között, de ezek az élmények azért nagyon meghatározók számunkra.
Késõ délután még kiülünk az udvarra a pálmafák alá, élvezzük a gyönyörû naplementét - majd gyorsan befoglaljuk a holnapi szállásunkat az ezüst városba. Sikerül ismét a belvárosban találni szállodát, remélem klassz lesz a hely és a város is.
Szép lassan lefekszünk. Bár a mai nap nem volt annyira tartalmas és pörgõs, mint az elõzõek, de így is nagyon jól érezzük magunkat Pueblában, holnap pedig úgyis lejárjuk a lábunkat már Taxco-ban.
