Csokoládés-narancsos sajttorta

2014-12-14

sponsored links


Egyre izgatottabb vagyok és az jár a fejembe, hogy meg lesznek e az ajándékok, sikerül mindent beszerezni és a karácsonyi menüm, illetve a sütemények folyamatos böngészése közben felírtam e mindent a bevásárló listára. Mivel az ünnepig minden nap dolgozok, így a mai napon kívül még a jövõ hét vége lesz az, amikor kicsit jobban ráérek majd délután. Akkor fogom sütni a bejglit, a szaloncukrok készítésébe vetem be magam illetve a szokásos ünnepi kalács a párom kedvéért. Nah, nagyjából elárultam mindent, de azért lesznek még meglepetések. :)
Ma van advent harmadik vasárnapja és erre az alkalomra leptem meg magunkat ezzel a csokoládés-narancsos sajttortával. A receptet egy nagyon jó kis blogról lestem le, ahol sok finomság található. Pontosan innen, és természetesen ismét a google fordító segített. :) Kicsit csökkentettem a cukor mennyiségén illetve nyilván egy kis liszt csere volt, hogy egészségesebb legyen, ha már ennyi süti készül mostanában. Szerintem így is elég édes volt. A narancsos részét kicsit intenzívebbé tettem a házi narancs lekvárommal, illetve én azért tettem a narancs levébõl is, tutira akartam menni. A narancs és a csoki párosítás ismét elvarázsolt. Nem hiába jó barátok!

Csokoládés-narancsos sajttorta
Hozzávalók (26 cm átmérõjû tortaformához):
Tésztához:
125 g hideg vaj ...

Folytats a blogon ... koskacukor.blogspot.com/2014/12/csoko...

sponsored links

Keres?s