Csirke és burgonya avagy Mintha...

2018-07-20

sponsored links


Tegnap a "gyárban" (minden ami munkahely) gulyást ettünk; ami nem túl fontos információ a Ti számotokra, de valahogy el kellett kezdeni a bejegyzést.
Ma amikor neki álltam a fõzésnek, szokás szerint, fogalmam sem volt, hogy mit akarok enni...
Volt itthon csibemell, burgonya, szalonna, stb...
Fõzés közben már láttam, hogy ez leves lesz, persze könnyen beszélek, mert már jó pár éve fõzéssel foglalkozom, illetve a leveseknek vannak mással össze nem téveszthetõ jelei.
Végül is elkészült, finom lett, megettem, most pedig megosztom veletek.
Ennyi.
Nnna...azért csak összekötöm ám a két végét, ugyanis evés közben, teljesen olyan érzetem volt mintha gulyást ennék.
De ez nem az, nem is úgy készült; és mégis... mintha! 
Ennek köszönhetõen el is neveztem böcsületesen ? 















BURGONYÁS CSIRKERAGULEVES
  mintha ?CSIBEGULYÁS? lenne
Hozzávalók:
40 dkg csirkemell
15 dkg kolozsvári szalonna
60 dkg burgonya
1 kisebb fej vöröshagyma
2 ger. fokhagyma
1 ek. paradicsompüré
1 db babérlevél
1 tk. fûszerpaprika
õrölt kömény
majoránna
liszt
A vöröshagymát felaprítjuk, a szalonnát kis kocára vágjuk, és együtt elkezdjük pirítani, közben a csirkemellet is felkockázzuk, aztán a szalonnás hagymához adjuk.
Amikor a hús elvesztette nyers színét, hozzáadunk 1 evõkanál paradicsompürét, és óvatosan lepirítjuk (nem égetjük!), meghintjük fûszerpaprikával, hozzáadunk 1 babérlevelet, köménnyel és majoránnával ízesítjük, beleszórjuk a burgonyát és vízzel felöntve puhára fõzzük, szükség szerint sózzuk.
Befejezõ mozzanatként, fokhagymás rántással erõsítjük ezt a kis egyszerû, levest.
Ami nem is gulyás, de olyan mintha...







Folytats a blogon ... orultenjoetelek.blogspot.com/2018/07/...

sponsored links

Keres?s