Creol fûszeres-joghurtos csirkemell lila hagymás-sajtos rizslepénnyel

2018-06-12

sponsored links







Sûrûn elõfordul, hogy úgy megyek ki a konyhába, hogy fogalmam sincs, mit fogok fõzni aznap. :D Most is így volt, bár könnyítésnek az éjszaka folyamán azért kiolvasztottam egy adag csirkemellet. :D Aztán levettem a polcról a fûszertartó dobozkáimat, és alaposan ?végiglapozgattam? a fûszerek sorát. Kezembe akadt a creol fûszerkeverék, ami bontatlanul lapult a többi között, és a kezemben is maradt. :D Az étel menet közben alakult ki, míg végül hogy, hogy nem, valami nagyon finom kerekedett ki belõle. :)
Rizslepényt évekkel ezelõtt már csináltam, na, de azóta se. :D Itt volt hát az ideje, hogy megint asztalra kerüljön, de egy picit azért persze alakítottam rajta: kisebbek és más ízûek lettek, mint az a bizonyos korábbi. Úgy gondolom, igen jó párost alkotott a hússal. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Húshoz:
50 dkg csirkemellfilé
25 dkg kaliforniai paprika (piros, sárga és zöld húsú vegyesen)
1 fej vöröshagyma
creol fûszerkeverék
õrölt mustármag
fokhagymapor vagy granulátum
õrölt kashmiri csili
õrölt fehér bors
morzsolt korianderlevél

2 dl natúr joghurt
1 ek. magos dijoni mustár
1 csapott ek. finomítatlan nádcukor
3 ek. szilárd mangalicazsír

Rizslepényhez:
12,5 dkg basmati rizs
5 dkg reszelt vörös cheddar sajt
1 fej lila hagyma
? csirkehúsleves-kocka
õrölt fekete bors
morzsolt korianderlevél

6-7 dkg fehér tönkölybúzaliszt
3 dl víz
kevés mangalicazsír a sütéshez

elkészítés:

  1. A rizslepényhez a rizst a zsíron kissé átpirítjuk, majd felöntjük a leveskockás vízzel, és kis lángon puhára fõzzük. Kihûtjük.
  2. A tojásokat felverjük, elkeverjük a sóval, a finomra vágott lila hagymával, a reszelt sajttal, majd beleforgatjuk a lisztet.
  3. A masszából 1-1 púpozott evõkanál halmot teszünk a serpenyõben felhevített zsírra, a kanál hátával kör alakúra formázzuk, és közepes lángon minden oldalukon pirosra sütjük a lepényeket. (A zsírt sütés közben pótoljuk, ha szükséges.) A kész lepényeket letakarva melegen tartjuk. (Nekem 14 db lett.)
  4. A fél filékre vágott csirkemellet keresztben 0,5 cm vastag medalionokra szeljük, majd ? a só és a cukor kivételével ? beszórjuk az ízlés szerinti mennyiségû fûszerek keverékével.
  5. A hagymát félbevágjuk, vékonyra szeljük, a zsíron megdinszteljük, majd hozzáadjuk a zsülienre vágott paprikát, és azzal együtt tovább dinszteljük. Közben enyhén megsózzuk.
  6. A fûszeres medalionokat elrendezzük a paprikás alapon, megsózzuk, és pirulásig sütjük. Hozzákeverjük a mustárt, a cukrot, a tejszínt, a joghurtot, majd a levét a felére elforraljuk.
  7. A húst a rizslepényekkel és tetszés szerinti savanyúsággal együtt tálaljuk.











Folytats a blogon ... suniskanal.blogspot.com/2018/06/creol...

sponsored links

Keres?s