Akkor most vegetáriánusok leszünk??

2014-01-10

sponsored links


Apa tette fel tegnap ezt a kérdést, miközben ebédhez készültünk. Mert az ebéd - ahogy már jó néhány napja  - hús mentes volt. Aztán megették az ebédet, és megállapították, hogy ez a hús nélküli ebéd talán még finomabb  volt, mintha  húsos lett volna. Azért megnyugtattam a családot, hogy nem leszünk vegetáriánusok, csak kevesebb húst eszünk az egészségünk érdekében. Január másodika óta csak egyszer ettünk húst, azóta inkább csak szénhidrátos és zöldséges ételeket, illetve gyümölcsöt fogyasztunk a testkontroll szabályainak betartásával. Elõtte szinte minden nap ettünk valami húsfélét, úgyhogy Apának és Legkisebbikemnek biztos hiányzik.
Ma, hogy megerõsítsem húsevõ mivoltukat húsos vacsora készült. Rakott zöldbab, majdnem teljesen úgy ahogy már régebben is. Persze most a testkontroll miatt kimaradt a rizs, és fûszerpaprika sem került bele, meg a készítés menetében is volt újítás, mert most egy edényben történt a hús és a zöldbab párolása. Egy nagy serpenyõben elkezdtem pirítani egy felaprózott hagymát 50 dkg darált hússal, és amikor pergõsre pirult, hozzáöntöttem 1 kg mirelit zöldbabot, kb. 1dl forró vizet, és erõs tûzön pároltam együtt a húst a babbal, hogy minél ízesebb legyen. Fûszereztem sóval, ételízesítõvel, chiliporral és fokhagyma granulátummal, amikor ...

Folytats a blogon ... hzias2.blogspot.com/2014/01/akkor-mos...

sponsored links

Keres?s